„A lelki élet gondos ápolása és rendszeressége nélkül senki sem lehet a mai idők viharálló papja(…)” (Mindszenty József)

️Ezt a küldetést, a viharálló papok képzését szolgálja a Pápai Magyar Intézet Rómában, ahol az egyházi személyek magas szinten folytathatják tanulmányaikat és egyben megélhetik a közösség élményének ajándékát, hogy aztán a jó gyakorlatokat szívükbe zárva hazahozzanak minél több szellemi és lelki kincset honfitársaiknak.

️Mindezek mellett Törő András atya, a Pápai Magyar Intézet rektora és egyben az olaszországi magyar misszió főlelkésze gondot fordít az olaszországi magyar közösség támogatására is.

️Találkozásunk alkalmával alapértékekről, az emberről, jóságról, emberségről is beszélgettünk.

Gólok egy jó ügyért - VI. Gödöllői Jótékonysági Sportnap

️Együtt játszottunk fiatalok és régebb óta fiatalok egy jó ügyért. Az idei évben a Montágh Imre Általános Iskola, Speciális Készségfejlesztő…

Kétnapos kihelyezett kormányülés Geszten

️A felújított kastélyban, a történelmi felelősségünket átérezve, nemzetünk stratégiai kérdéseit vitatjuk meg a magyar kultúrát, családokat, fiatalokat és…

️ A Századvég Riport 2024 szerzői és szakértők együtt mutatták be a kötetet. Az előadásokban és a kerekasztal-beszélgetésen a könyvben szereplő kutatások eredményeit és azok jelentőségét ismertették.

Gyurcsány bevetette a DK titkos fegyverét (tökfilkóját) Strasbourgban érveket ütköztetni…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média