A Szépművészeti Múzeum a kultúra nagytemploma

️A Szépművészeti Múzeum a világ 8️⃣6️⃣. leglátogatottabb múzeuma. Tavaly nem kevesebb, mint 8️⃣2️⃣1️⃣ezer látogatót vonzott be.

️Köszönheti ezt többek között olyan nemzetközi szinten is kiemelkedő kiállításainak, mint a Renoir- és a Csontváry-tárlat, vagy a most megnyílt Istenek és démonok királysága.

️A Szépművészeti kiemelkedik azzal is, hogy olyan világszínvonalú közgyűjteménnyel rendelkezik, ami simán felveheti a versenyt a világ bármely múzeumával. 💪

Irány a Szépművészeti

Kétnapos kihelyezett kormányülés Geszten

️A felújított kastélyban, a történelmi felelősségünket átérezve, nemzetünk stratégiai kérdéseit vitatjuk meg a magyar kultúrát, családokat, fiatalokat és…

️ A Századvég Riport 2024 szerzői és szakértők együtt mutatták be a kötetet. Az előadásokban és a kerekasztal-beszélgetésen a könyvben szereplő kutatások eredményeit és azok jelentőségét ismertették.

Gyurcsány bevetette a DK titkos fegyverét (tökfilkóját) Strasbourgban érveket ütköztetni…

Az Integritás Hatóság elnökét, Biró Ferenc Pált fogadtam a Sándor-palotában

Az Integritás Hatóság egy autonóm államigazgatási szerv, amely az EU-s forrásokkal kapcsolatos csalások,…

Így ragált Orbán Viktor az õt ért támadási kísérletre #shorts
#orbánviktor #miniszterelnök #dk #attack
DK-s aktivista zavarta meg Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját Strasbourgban.
A baloldali aktivista már az idei kötcsei piknik előtt is balhézott.…
Egy DK-szektás aktivista rá akart támadni Orbán Viktorra Strasbourgban a sajtótájékoztatón
#orbánviktor #miniszterelnökiinterjú #attack #dk
DK-s aktivista zavarta meg Orbán Viktor nemzetközi sajtótájékoztatóját Strasbourgban.
A baloldali aktivista már az idei kötcsei piknik előtt is…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média