Elszigetelődtünk…
10 éve hallom ezt derék baloldali kollégáinktól. Minden évben elmondják, hogy most már aztán tényleg, igazán.

Ezzel kapcsolatban néhány észrevétel:

1️⃣. Eleinte elmondtuk, hogy érdemes…

Vasárnap ünnepelte 86. születésnapját Veresegyház korábbi rekordtartó polgármestere, Pásztor Béla. Béla bácsi 58 évig szolgálta a települést.

Isten éltesse, Polgármester Urat!

Napló/2367: Sík Sándor: István király című drámájának bemutatóján voltunk a Nemzeti Színházban. A főszereplő Rátóti Zoltán barátomnak gratulálok az előadás után. A bravúros előadás, a játszó személyek…

Gépjárművezető képzési program indul március 1-től a szállítmányozásban és személyszállításban tapasztalható sofőrhiány enyhítése érdekében.

A kampány fokozhatja a versenyt a biztosítótársaságok között, így a lakásbiztosítások olcsóbbak lehetnek és nagyobb védelmet nyújthatnak a családoknak.
Magyarországon a saját tulajdonú ingatlannak nagy…

A világban keleti szél fúj, de nyugati zászló alatt hajózunk!

Magyarország és az Európai Parlament közos elnöklése mellett szervezzük a következő Interparlamentáris Konferenciát ( IPC) Budapesten,…

Abban valószínűleg nincs vita senki között, hogy a mostani globális válsághelyzetben a béketeremtés és a humanitárius segítségnyújtás az ENSZ legfontosabb feladata. Magyarország a lehetőségeihez…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média