Éppen másfél éve olvastam egy hazai portálon, hogy a #Nasa kutatói milyen csúcsteljesítményre voltak képesek, amikor mindössze 37 nap leforgása alatt fejlesztettek lélegeztetőgépet a koronavírus-járvány elleni védekezéshez. Azóta azon gondolkodom, hogyan lehetne méltó módon elismerni a magyar tudósok teljesítményét, akiknek egyébként kevesebb mint 21 (!) nap alatt sikerült mindez!

Helyénvaló, hogy az amerikai, brit, német kutatók teljesítménye előtt tisztelgünk, de közben mi, #magyarok magunk is világrengető dolgokra vagyunk képesek!

Álljon itt egy kis gyűjtés arról, hogy a járvány kitörése óta a magyar ipar mi mindenből vált napok, hetek alatt önellátóvá tavaly április óta a magyarok életének megóvása érdekében. Most azon dolgozunk, hogy 2022 végére #Debrecenben magyar koronavírus-oltóanyagot is gyártsunk, ezáltal csökkentve kitettségünket, mert hisszük, hogy csak együtt sikerülhet túljutnunk a járványon.

#hajrámagyarország #hajrámagyarok #együttkönnyebb #együttjobb #patrióta #smartpolitika

A brdói uniós csúcs kiemelt témája volt az energiaválság.

️A gáz ára az év elejéhez képest mostanra négy-ötszörösére, míg az áramé a háromszorosára nőtt a piacokon. Mindez drasztikus fogyasztói…

Tombol a Gyurcsány Show! A kirakatban nagyban megy a civakodás, de a főszerepben továbbra is Gyurcsány marad.

Ne dőljünk be a Gyurcsány Show-nak!

️🤝🌳 Cserkész, erdész két jó barát – a legnagyobb és legrégebbi erdészeti és a ifjúsági szervezetek összefogtak, hogy minél több fiatal ismerje meg az erdőt és lakóit, mert a valódi természetvédelem…

Hatalmas medvék és trófeák, standbejárás az Egy a Természettel Vadászati és Természeti Világkiállításon.
Tánczos Barna környezetvédelmi, vízügyi és erdészeti minisztere mutatta meg ma nekem Románia…

Ma nyitja meg kapuit a 80. Országos Mezőgazdasági és Élelmiszeripari Kiállítás és Vásár
☝️Ma reggel a TV2 Mokkában többek között arról beszélgettünk, hogy vasárnapig látogatható a Hungexpon a Kárpát-…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média