A beruházások 6,3%-kal estek vissza, ráadásul az építési, valamint a gép- és berendezésberuházások is csökkentek. Ez a gazdaság későbbi növekedési képességét is gyengítheti – írta Palóc André, majd…
Ma van a teremtett világ védelmének ökumenikus napja. A 2026-os év teremtésvédelem havának középpontjában az "élő víz" áll. 
Nem véletlenül.
A víz ma már nem pusztán környezetvédelmi kérdés. Gazdasági, társadalmi és nemzetstratégiai ügy is.
Magyarországon egyszerre küzdünk az aszállyal és engedjük el azt a vizet, amelyre néhány hónappal később szükségünk lenne. Ezen változtatnunk kell.
A teremtett világ védelme nem azt jelenti, hogy érintetlenül hagyunk mindent magunk körül. Azt jelenti, hogy felelősen gazdálkodunk azzal, amit kaptunk.
A vízzel is.
Mert amit ma megtartunk, abból holnap élet lesz. 

Már olvasható a Harmonikus Növekedésért Alapítvány tanulmánya Hozzájárulás Magyarország vízügyi megújulási stratégiájához címmel. (Link kommentben.)
A beruházások 6,3%-kal estek vissza, ráadásul az építési, valamint a gép- és berendezésberuházások is csökkentek. Ez a gazdaság későbbi növekedési képességét is gyengítheti – írta Palóc André, majd…
“Itt van az ősz, itt van újra,
S szép, mint mindig, énnekem.
Tudja isten, hogy mi okból
de a krémest szeretem, de szeretem.”
Üzente Magyar Péter a krémeses posztjával, ami mégiscsak étvágygerjesztőbb…
Beköszöntött a be nem tartott igéretek korszaka!
Költségvetés-módosítás vagy beismerő vallomás?
A választások előtt még mindenre volt pénz, a Tisza pedig számtalan ígéretet is tett. Most, néhány hónappal később már arra sincs, hogy a költségvetést…
Még ha adott volna minden gyermek számára a legszeretetteljesebb családi környezet és a leggondosabb intézményi oktatás és nevelés, akkor is fel kellene tennünk egy feszítő, nyugtalanító kérdést a…
Az iskolakezdés izgalmai melllett ne feledkezzünk meg a legkisebbekről sem: egy bölcsis, vagy óvodás életében hatalmas lépés, amikor először lépi át egy intézmény küszöbét. A családjuk életében sem…
Veni Sancte Spiritus! 
Isten áldása kísérjen minden kis és nagy diákot, tanárt, iskolai dolgozót és minden gyermeket nevelő családot a 2026/27-es tanévben!
Gyarapodjatok szeretetben, hitben, tudásban és…
Szombathely, Oladi plató
️
Az itt élő családok a bőrükön érzik, hogy a Tisza-kormány mindenkit átvág és egyetlen ígéretét sem tartja be!
Csak a miheztartás végett..
Ami most történik: a kormány jogellenes döntésére államosítottak és megszüntettek egy 30 éve létező alapítványt - ez továbbra is jogi nonszensz és poltikai őrület. A…
Egy eltékozolt hatalmas lehetőség
️
Krausz Ferenc, magyar Nobel-díjas tudós visszaadja a legmagasabb magyar állami kitüntetését, a Corvin-láncot.
A kormány a mai mai nappal megszűntette a tudós által…