𝐓𝐨̈𝐛𝐛 𝐚 𝐭𝐚́𝐛𝐨𝐫, 𝐞𝐠𝐲 𝐚 𝐳𝐚́𝐬𝐳𝐥𝐨́! "𝐁𝐞𝐭𝐨𝐧𝐥𝐨𝐛𝐛𝐢𝐬𝐭𝐚́𝐤" 𝐞́𝐬 "𝐳𝐨̈𝐥𝐝𝐡𝐚𝐫𝐜𝐨𝐬𝐨𝐤", 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐬𝐮̈𝐥𝐣𝐞𝐭𝐞𝐤!

Indulatos, ideológiai előfeltevésekkel terhelt vita dúl világszerte az ún. technooptimisták és az ún. zöldek között arról, miként kezelhető a vízhelyzet.

A technooptimisták szerint mesterséges beavatkozások (pl. vízszintszabályozó műtárgyak, gátak, vízlépcsők) nélkül nincs megoldás a vízhelyzetre; a zöldek szerint viszont ezek az építési projektek egy jól kereső „betonlobbi” eszement pénzkereső javaslatait testesítik meg.

Mindkét oldal igazságával tudok azonosulni, ezért az általam fejlesztési kérdésekben korábban sokat kritizált Világbank álláspontján vagyok: 𝐚 𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞́𝐬𝐳𝐞𝐭𝐞𝐬 𝐯𝐢́𝐳𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚𝐭𝐚𝐫𝐭𝐚́𝐬 𝐞́𝐬 𝐚 𝐦𝐞́𝐫𝐧𝐨̈𝐤𝐢 𝐦ű𝐭𝐚́𝐫𝐠𝐲 𝐧𝐞𝐦 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚́𝐬 𝐚𝐥𝐭𝐞𝐫𝐧𝐚𝐭𝐢́𝐯𝐚́𝐣𝐚.

𝐀 𝐯𝐢𝐳𝐞𝐬 𝐞́𝐥ő𝐡𝐞𝐥𝐲𝐞𝐤, 𝐚́𝐫𝐭𝐞𝐫𝐞𝐤, 𝐡𝐨𝐥𝐭𝐚́𝐠𝐚𝐤, 𝐭𝐚𝐥𝐚𝐣𝐨𝐤 𝐞́𝐬 𝐟𝐞𝐥𝐬𝐳𝐢́𝐧 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭𝐢 𝐯𝐢́𝐳𝐤𝐞́𝐬𝐳𝐥𝐞𝐭𝐞𝐤 𝐡𝐞𝐥𝐲𝐫𝐞𝐚́𝐥𝐥𝐢́𝐭𝐚́𝐬𝐚 𝐧𝐞́𝐥𝐤𝐮̈𝐥 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐭𝐚𝐫𝐭𝐨́𝐬 𝐯𝐢́𝐳𝐛𝐢𝐳𝐭𝐨𝐧𝐬𝐚́𝐠!

𝐄𝐛𝐛ő𝐥 𝐚𝐳𝐨𝐧𝐛𝐚𝐧 𝐧𝐞𝐦 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐤𝐞𝐳𝐢𝐤, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧 𝐞́𝐩𝐢́𝐭𝐞𝐭𝐭 𝐭𝐚́𝐫𝐨𝐳𝐨́, 𝐝𝐮𝐳𝐳𝐚𝐬𝐳𝐭𝐨́ 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐯𝐢́𝐳𝐬𝐳𝐢𝐧𝐭𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐨́ 𝐦ű𝐭𝐚́𝐫𝐠𝐲 𝐬𝐳𝐮̈𝐤𝐬𝐞́𝐠𝐤𝐞́𝐩𝐩𝐞𝐧 𝐤𝐚́𝐫𝐨𝐬 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐟𝐞𝐥𝐞𝐬𝐥𝐞𝐠𝐞𝐬!

A két eszközcsoport más-más feladatokat képes ellátni, és sok esetben éppen együtt működik jól.

𝐀 𝐕𝐢𝐥𝐚́𝐠𝐛𝐚𝐧𝐤 𝐢𝐧𝐭𝐞𝐠𝐫𝐚́𝐥𝐭 𝐯𝐢́𝐳𝐭𝐚́𝐫𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐢 𝐤𝐞𝐫𝐞𝐭𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞 𝐤𝐢𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭𝐞𝐧 𝐚 𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞́𝐬𝐳𝐞𝐭𝐞𝐬, 𝐚𝐳 𝐞́𝐩𝐢́𝐭𝐞𝐭𝐭 𝐞́𝐬 𝐚 𝐡𝐢𝐛𝐫𝐢𝐝 𝐦𝐞𝐠𝐨𝐥𝐝𝐚́𝐬𝐨𝐤 𝐨̈𝐬𝐬𝐳𝐞𝐡𝐚𝐧𝐠𝐨𝐥𝐚́𝐬𝐚́𝐭 𝐣𝐚𝐯𝐚𝐬𝐨𝐥𝐣𝐚. 𝐀 𝐜𝐞́𝐥 𝐧𝐞𝐦 𝐞𝐠𝐲 𝐞𝐥ő𝐫𝐞 𝐤𝐢𝐯𝐚́𝐥𝐚𝐬𝐳𝐭𝐨𝐭𝐭 𝐭𝐞𝐜𝐡𝐧𝐨𝐥𝐨́𝐠𝐢𝐚 𝐞𝐫ő𝐥𝐭𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐞, 𝐡𝐚𝐧𝐞𝐦 𝐚 𝐡𝐞𝐥𝐲𝐢 𝐩𝐫𝐨𝐛𝐥𝐞́𝐦𝐚́𝐡𝐨𝐳 𝐢𝐥𝐥𝐞𝐬𝐳𝐤𝐞𝐝ő 𝐦𝐞𝐠𝐨𝐥𝐝𝐚́𝐬: 𝐚 𝐦𝐞𝐠𝐥𝐞́𝐯ő 𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞́𝐬𝐳𝐞𝐭𝐞𝐬 𝐭𝐚́𝐫𝐨𝐳𝐨́𝐤 𝐯𝐞́𝐝𝐞𝐥𝐦𝐞, 𝐚 𝐫𝐞́𝐠𝐢 𝐢𝐧𝐟𝐫𝐚𝐬𝐭𝐫𝐮𝐤𝐭𝐮́𝐫𝐚 𝐣𝐨𝐛𝐛 𝐮̈𝐳𝐞𝐦𝐞𝐥𝐭𝐞𝐭𝐞́𝐬𝐞 𝐞́𝐬 𝐤𝐨𝐫𝐬𝐳𝐞𝐫ű𝐬𝐢́𝐭𝐞́𝐬𝐞, 𝐬𝐳𝐮̈𝐤𝐬𝐞́𝐠 𝐞𝐬𝐞𝐭𝐞́𝐧 𝐮́𝐣 𝐭𝐚́𝐫𝐨𝐳𝐨́𝐤 𝐥𝐞́𝐭𝐞𝐬𝐢́𝐭𝐞́𝐬𝐞, 𝐯𝐚𝐥𝐚𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐚 𝐤𝐨̈𝐫𝐧𝐲𝐞𝐳𝐞𝐭𝐢 𝐞́𝐬 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐝𝐚𝐥𝐦𝐢 𝐤𝐚́𝐫𝐨𝐤 𝐦𝐢𝐧𝐢𝐦𝐚𝐥𝐢𝐳𝐚́𝐥𝐚́𝐬𝐚.

Még a Harmonikus Növekedésért Alapítvány „Hozzájárulás Magyarország vízügyi megújulási stratégiájához” című anyagának szerzői sem egységesek ebben a kérdésben! Célunk, hogy inspiráljunk: valós problémákra megvalósítható megoldási javaslatokat adjunk. A szerzők közül többen is túlzónak tartjuk a Homokhátság vízpótlására szolgáló grandiózus terveket, de a homokhátságiak ezzel valószínűleg nem értenek egyet. Egy biztos:

𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐧𝐞𝐤 𝐯𝐚́𝐥𝐭𝐨𝐳𝐧𝐢𝐚 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐚𝐡𝐡𝐨𝐳, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐬𝐞𝐦𝐦𝐢 𝐬𝐞 𝐯𝐚́𝐥𝐭𝐨𝐳𝐳𝐨𝐧

A vízügyi problémák megoldásának egyik fontos eleme a klímaalkalmazkodás. Ez egyfelől felelős vízgazdálkodást jelent az otthonainkban, a mezőgazdaságban és az ipari üzemeinkben egyaránt. Muszáj lesz megváltoztatni a mezőgazdasági termelési szerkezetet, áttérni a precíziós gazdálkodásra, és kompromisszumot kötni a természetes vízvisszatartás, az árterek, a régi folyómedrek és a belvízcsatornák használatában. Ez komoly politikai feladat, talán a legfontosabb: a gazdálkodók összefogása és rugalmassága, a magántulajdonba került régi folyómedrek és árterek használatának rendezése, az egyéni érdekek összeegyeztetése és a veszteségek kompenzálása nélkül nincs „betonozás” nélküli megoldás a vízügyi problémákra.

Ugyanakkor azt gondolom, és többen vagyunk így ezzel, hogy a régi árterek és folyómedrek elöntése és feltöltése önmagában nem oldja meg a vízbiztonság kérdését. Egyelőre nem láttam olyan makroszintű számítást, amely megmutatná, hogy Magyarországon mennyi fok, ártér és folyómeder maradt feltölthető állapotban; erre pedig a zöld barátaimtól sem kaptam megnyugtató választ, sem tudományon innen, sem tudományon túl. 𝐀 𝐟𝐨𝐤𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚́𝐥𝐤𝐨𝐝𝐚́𝐬 𝐩𝐞́𝐥𝐝𝐚́𝐮𝐥 𝐁𝐮𝐝𝐚𝐟𝐨𝐤𝐧𝐚́𝐥 𝐧𝐞𝐦 𝐚́𝐥𝐥𝐢́𝐭𝐡𝐚𝐭𝐨́ 𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚. 𝐕𝐚𝐠𝐲 𝐜𝐬𝐚𝐤 𝐮́𝐠𝐲, 𝐡𝐚 𝐚𝐳 𝐨𝐭𝐭 𝐞́𝐥ő𝐤𝐞𝐭 𝐤𝐢𝐭𝐞𝐥𝐞𝐩𝐢́𝐭𝐣𝐮̈𝐤. 𝐌𝐨𝐧𝐝𝐣𝐮𝐤 𝐚 𝐇𝐨𝐦𝐨𝐤𝐡𝐚́𝐭𝐬𝐚́𝐠𝐫𝐚.

𝐌𝐢𝐧𝐝𝐞𝐛𝐛ő𝐥 𝐚𝐳 𝐤𝐨̈𝐯𝐞𝐭𝐤𝐞𝐳𝐢𝐤, 𝐡𝐨𝐠𝐲 𝐬𝐳𝐮̈𝐤𝐬𝐞́𝐠𝐬𝐳𝐞𝐫ű𝐧𝐞𝐤 𝐭ű𝐧𝐢𝐤 𝐚 𝐯𝐢́𝐳𝐞́𝐩𝐢́𝐭𝐞́𝐬𝐢 𝐦𝐞𝐠𝐨𝐥𝐝𝐚́𝐬𝐨𝐤 𝐚𝐥𝐤𝐚𝐥𝐦𝐚𝐳𝐚́𝐬𝐚. Ennek alátámasztására szeretnék eloszlatni néhány zöld tévhitet, hogy a „betonlobbisták” és a zöldek álláspontja közelebb kerülhessen egymáshoz.

𝟏. 𝐀 𝐠𝐚́𝐭𝐚𝐤 𝐞𝐥𝐚𝐯𝐮𝐥𝐭 𝐤𝐨𝐧𝐬𝐭𝐫𝐮𝐤𝐜𝐢𝐨́𝐤, 𝐞́𝐬 𝐦𝐢𝐧𝐝𝐞𝐧𝐡𝐨𝐥 𝐛𝐨𝐧𝐭𝐣𝐚́𝐤 ő𝐤𝐞𝐭 (𝐡𝐚𝐦𝐢𝐬)
A közbeszédben a gát szó hallatán gyakran egy nagy folyami vízlépcső vagy vízerőmű jelenik meg előttünk. A nemzetközi „barrier removal” statisztikák azonban ennél sokkal tágabb kategóriát használnak: ide sorolják a kis malomduzzasztókat, bukókat, fenékküszöböket, használaton kívüli zsilipeket, hibás átereszeket és más, a folyó hosszirányú átjárhatóságát megszakító építményeket is.

A Dam Removal Europe 2025-ös jelentése szerint 𝐄𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚́𝐛𝐚𝐧 𝟔𝟎𝟑 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐚𝐦𝐢 𝐚𝐤𝐚𝐝𝐚́𝐥𝐲𝐭 𝐭𝐚́𝐯𝐨𝐥𝐢́𝐭𝐨𝐭𝐭𝐚𝐤 𝐞𝐥, és ezzel több mint 3740 kilométernyi folyószakaszt kapcsoltak össze újra. Ez valóban rekord, 𝐝𝐞 𝐚 𝐤𝐨𝐧𝐭𝐢𝐧𝐞𝐧𝐬𝐞𝐧 𝐥𝐞𝐠𝐚𝐥𝐚́𝐛𝐛 𝟏,𝟐 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐨́ 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐚𝐦𝐢 𝐚𝐤𝐚𝐝𝐚́𝐥𝐲 𝐭𝐚𝐥𝐚́𝐥𝐡𝐚𝐭𝐨́, amelyek mintegy 72 százaléka két méternél alacsonyabb. 𝐀 𝐛𝐨𝐧𝐭𝐚́𝐬𝐨𝐤 𝐝𝐨̈𝐧𝐭ő 𝐫𝐞́𝐬𝐳𝐞 𝐭𝐞𝐡𝐚́𝐭 𝐧𝐞𝐦 𝐚 𝐑𝐚𝐣𝐧𝐚, 𝐚 𝐑𝐡𝐨̂𝐧𝐞 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐚 𝐃𝐮𝐧𝐚 𝐦ű𝐤𝐨̈𝐝ő 𝐯𝐢́𝐳𝐥𝐞́𝐩𝐜𝐬ő𝐫𝐞𝐧𝐝𝐬𝐳𝐞𝐫𝐞𝐢𝐧𝐞𝐤 𝐟𝐞𝐥𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐨𝐥𝐚́𝐬𝐚́𝐭 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐭𝐢, 𝐡𝐚𝐧𝐞𝐦 𝐚 𝐤𝐢𝐬, 𝐞𝐥𝐚𝐯𝐮𝐥𝐭 𝐞́𝐬 𝐬𝐨𝐤𝐬𝐳𝐨𝐫 𝐦𝐚́𝐫 𝐬𝐞𝐦𝐦𝐢𝐥𝐲𝐞𝐧 𝐭𝐚́𝐫𝐬𝐚𝐝𝐚𝐥𝐦𝐢-𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠𝐢 𝐟𝐮𝐧𝐤𝐜𝐢𝐨́𝐭 𝐧𝐞𝐦 𝐞𝐥𝐥𝐚́𝐭𝐨́ 𝐚𝐤𝐚𝐝𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐤 𝐞𝐥𝐭𝐚́𝐯𝐨𝐥𝐢́𝐭𝐚́𝐬𝐚́𝐭.

𝟐. 𝐀𝐳 𝐄𝐮𝐫𝐨́𝐩𝐚𝐢 𝐔𝐧𝐢𝐨́ 𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐚́𝐬𝐚 𝐧𝐞𝐦 𝐚 𝐦ű𝐤𝐨̈𝐝ő 𝐦ű𝐯𝐞𝐤 𝐥𝐞𝐛𝐨𝐧𝐭𝐚́𝐬𝐚́𝐭 𝐢́𝐫𝐣𝐚 𝐞𝐥ő!
Az uniós természet-helyreállítási szabályozás célja, hogy 2030-ig legalább 25 000 kilométernyi folyót ismét szabadabb lefolyásúvá tegyen. 𝐀 𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐚́𝐬 𝐚𝐳𝐨𝐧𝐛𝐚𝐧 𝐤𝐢𝐟𝐞𝐣𝐞𝐳𝐞𝐭𝐭𝐞𝐧 𝐫𝐨̈𝐠𝐳𝐢́𝐭𝐢: 𝐚 𝐭𝐚𝐠𝐚́𝐥𝐥𝐚𝐦𝐨𝐤𝐧𝐚𝐤 𝐞𝐥𝐬ő𝐬𝐨𝐫𝐛𝐚𝐧 𝐚𝐳 𝐞𝐥𝐚𝐯𝐮𝐥𝐭 𝐚𝐤𝐚𝐝𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐤𝐚𝐭 𝐤𝐞𝐥𝐥 𝐜𝐞́𝐥𝐛𝐚 𝐯𝐞𝐧𝐧𝐢𝐮̈𝐤. 𝐄𝐥𝐚𝐯𝐮𝐥𝐭𝐧𝐚𝐤 𝐚𝐳𝐨𝐤 𝐚 𝐦ű𝐯𝐞𝐤 𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐢́𝐭𝐚𝐧𝐚𝐤, 𝐚𝐦𝐞𝐥𝐲𝐞𝐤𝐫𝐞 𝐦𝐚́𝐫 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬 𝐬𝐳𝐮̈𝐤𝐬𝐞́𝐠 𝐦𝐞𝐠𝐮́𝐣𝐮𝐥𝐨́𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐢𝐚-𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞𝐥𝐞́𝐬𝐡𝐞𝐳, 𝐛𝐞𝐥𝐯𝐢́𝐳𝐢 𝐡𝐚𝐣𝐨́𝐳𝐚́𝐬𝐡𝐨𝐳, 𝐯𝐢́𝐳𝐞𝐥𝐥𝐚́𝐭𝐚́𝐬𝐡𝐨𝐳, 𝐚́𝐫𝐯𝐢́𝐳𝐯𝐞́𝐝𝐞𝐥𝐞𝐦𝐡𝐞𝐳 𝐯𝐚𝐠𝐲 𝐦𝐚́𝐬 𝐡𝐚𝐬𝐳𝐧𝐚́𝐥𝐚𝐭𝐡𝐨𝐳.

Ez a megfogalmazás lényeges. Nem technológiai tilalomról van szó, hanem funkcióalapú szelekcióról. A működő, hasznos és gazdaságilag indokolt műtárgy nem ugyanabba a kategóriába tartozik, mint egy száz éve épült, feliszapolódott, gazdátlan malomgát vagy egy veszélyes, alacsony bukó.

𝟑. 𝐀𝐳 𝐄𝐠𝐲𝐞𝐬𝐮̈𝐥𝐭 𝐀𝐥𝐥𝐚𝐦𝐨𝐤𝐛𝐚𝐧 𝐞𝐠𝐲𝐬𝐳𝐞𝐫𝐫𝐞 𝐛𝐨𝐧𝐭𝐚𝐧𝐚𝐤 𝐞́𝐬 𝐟𝐞𝐣𝐥𝐞𝐬𝐳𝐭𝐞𝐧𝐞𝐤
Az Egyesült Államokban 2025-ben 100 elavult vagy veszélyes gátat bontottak el. 𝟏𝟗𝟏𝟐 𝐨́𝐭𝐚 𝐨̈𝐬𝐬𝐳𝐞𝐬𝐞𝐧 𝟐𝟑𝟓𝟎 𝐝𝐨𝐤𝐮𝐦𝐞𝐧𝐭𝐚́𝐥𝐭 𝐛𝐨𝐧𝐭𝐚́𝐬 𝐭𝐨̈𝐫𝐭𝐞́𝐧𝐭, 𝐦𝐢𝐤𝐨̈𝐳𝐛𝐞𝐧 𝐚𝐳 𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠𝐛𝐚𝐧 𝐭𝐨̈𝐛𝐛 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐟𝐞́𝐥𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐨́ 𝐠𝐚́𝐭 𝐞́𝐬 𝐟𝐨𝐥𝐲𝐚𝐦𝐢 𝐚𝐤𝐚𝐝𝐚́𝐥𝐲 𝐭𝐚𝐥𝐚́𝐥𝐡𝐚𝐭𝐨́. A 2025-ben eltávolított művek több mint negyede veszélyes, alacsony bukógát volt. A bontási program tehát elsősorban közbiztonsági, fenntartási és ökológiai szempontból indokolatlanná vált létesítményeket érint. 𝐄𝐳𝐳𝐞𝐥 𝐩𝐚́𝐫𝐡𝐮𝐳𝐚𝐦𝐨𝐬𝐚𝐧 𝐚𝐳 𝐚𝐦𝐞𝐫𝐢𝐤𝐚𝐢 𝐯𝐢́𝐳𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐢𝐚-𝐤𝐚𝐩𝐚𝐜𝐢𝐭𝐚́𝐬 𝐧ő𝐭𝐭.

𝟒. 𝐀 𝐯𝐢𝐥𝐚́𝐠 𝐯𝐢́𝐳𝐞𝐧𝐞𝐫𝐠𝐢𝐚-𝐭𝐞𝐫𝐦𝐞𝐥𝐞́𝐬𝐞 𝐚𝐛𝐬𝐳𝐨𝐥𝐮́𝐭 𝐦𝐞𝐧𝐧𝐲𝐢𝐬𝐞́𝐠𝐛𝐞𝐧 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐭ő𝐬𝐞𝐧 𝐛ő𝐯𝐮̈𝐥𝐭
Az Ember adataira épülő nemzetközi összesítés alapján a világ vízenergia-termelése 2000-ben mintegy 2630 terawattóra volt, 2025-ben pedig hozzávetőleg 4430 terawattóra. 𝐄𝐳 𝐡𝐮𝐬𝐳𝐨𝐧𝐨̈𝐭 𝐞́𝐯 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭 𝐤𝐨̈𝐫𝐮̈𝐥𝐛𝐞𝐥𝐮̈𝐥 𝟔𝟗 𝐬𝐳𝐚́𝐳𝐚𝐥𝐞́𝐤𝐨𝐬 𝐧𝐨̈𝐯𝐞𝐤𝐞𝐝𝐞́𝐬𝐭 𝐣𝐞𝐥𝐞𝐧𝐭. A termelés évről évre ingadozhat a csapadék, a hóolvadás és az aszályok miatt, de a hosszú távú abszolút bővülés egyértelmű.

A kapacitásbővítés jelenleg is folytatódik. A Nemzetközi Vízenergia Szövetség szerint 2025-ben 28 gigawatt új vízenergia-kapacitás létesült világszerte, ebből rekordot jelentő 11,7 gigawattot a szivattyús-tározók adtak. A globális szivattyús-tározó kapacitás ezzel először haladta meg a 200 gigawattot. A fejlesztési portfólióban 1127 gigawattnyi projekt szerepel, amelyből 621 gigawatt szivattyús-tározó; ebből 243 gigawatt már építés alatt áll.

A növekedés földrajzilag eltérő formákat ölt. Ázsiában és Afrikában továbbra is sok új hagyományos vízerőmű épül. Európában és Észak-Amerikában gyakoribb a meglévő művek korszerűsítése, a nem energiatermelő gátak turbinákkal való felszerelése, valamint a szivattyús-tározók fejlesztése. Ugyanakkor minden régióban bontanak olyan kis akadályokat, amelyeknek már nincs érdemi funkciójuk.

𝐕𝐢𝐥𝐚́𝐠 „𝐛𝐞𝐭𝐨𝐧𝐥𝐨𝐛𝐛𝐢𝐬𝐭𝐚́𝐢” 𝐞́𝐬 „𝐳𝐨̈𝐥𝐝𝐠𝐞𝐫𝐢𝐥𝐥𝐚́𝐢” 𝐞𝐠𝐲𝐞𝐬𝐮̈𝐥𝐣𝐞𝐭𝐞𝐤 𝐞́𝐬 𝐛𝐞𝐬𝐳𝐞́𝐥𝐣𝐞𝐭𝐞𝐤 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚́𝐬𝐬𝐚𝐥!

𝐀 𝐫𝐚𝐜𝐢𝐨𝐧𝐚́𝐥𝐢𝐬 𝐚𝐥𝐚𝐩𝐞𝐥𝐯: ami funkció nélküli és káros, azt el kell bontani; ami közösségi értéket teremt, azt megfelelő környezeti feltételekkel meg kell tartani, korszerűsíteni vagy meg kell építeni. 𝐀 𝐭𝐚́𝐣𝐢 𝐯𝐢́𝐳𝐯𝐢𝐬𝐬𝐳𝐚𝐭𝐚𝐫𝐭𝐚́𝐬 𝐞́𝐬 𝐚 𝐬𝐳𝐚𝐛𝐚́𝐥𝐲𝐨𝐳𝐡𝐚𝐭𝐨́ 𝐢𝐧𝐟𝐫𝐚𝐬𝐭𝐫𝐮𝐤𝐭𝐮́𝐫𝐚 𝐤𝐢𝐞𝐠𝐞́𝐬𝐳𝐢́𝐭𝐡𝐞𝐭𝐢 𝐞𝐠𝐲𝐦𝐚́𝐬𝐭.

Erről is szól a Harmonikus Növekedésért Alapítvány hozzájárulása Magyarország vízügyi megújulási stratégiájához, amely bemutatja, hogy a nemcselekvés a legköltségesebb, 𝐝𝐞 𝐦𝐞́𝐠 𝐚 𝐥𝐞𝐠𝐝𝐫𝐚́𝐠𝐚́𝐛𝐛 „𝐛𝐞𝐭𝐨𝐧𝐥𝐨𝐛𝐛𝐢” 𝐣𝐚𝐯𝐚𝐬𝐥𝐚𝐭𝐜𝐬𝐨𝐦𝐚𝐠 𝐢𝐬 𝐨̈𝐭𝐬𝐳𝐨̈𝐫𝐨̈𝐬 𝐡𝐚𝐬𝐳𝐧𝐨𝐭 𝐡𝐨𝐳 𝐚 𝐧𝐞𝐦𝐜𝐬𝐞𝐥𝐞𝐤𝐯𝐞́𝐬 𝐦𝐢𝐚𝐭𝐭 𝐤𝐞𝐥𝐞𝐭𝐤𝐞𝐳ő 𝐤𝐚́𝐫𝐨𝐤 𝐞𝐥𝐤𝐞𝐫𝐮̈𝐥𝐞́𝐬𝐞́𝐯𝐞𝐥 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐚𝐦𝐞𝐧𝐧𝐲𝐢𝐛𝐞 𝐤𝐞𝐫𝐮̈𝐥 𝐭𝐢́𝐳 𝐞́𝐯 𝐚𝐥𝐚𝐭𝐭. (Tanulmány a kommentben elérhető.)