Hova vezet ez a nagy hasonlóság?
️ A benzin 50 forinttal, a dízel pedig 86 forinttal emelkedett júliusban!
Ma már a pátyi MOL kúton a dízel 688 forint, a benzin 633 forint.
(Ismét mondom, ne gyertek azzal, hogy ez autópálya melletti kút, mert júniusban itt is 595 forint volt a benzin és 615 forint a dízel, itt is érvényes volt a védett ár a magyar rendszámú autókra!)
Így kormányoz a Tisza! A kampányban azt ígérte, mindent megtart, ami jó volt az Orbán kormányok alatt, s emellé még további jó dolgokat vezet be.
Az első érdemi intézkedéseként kivezette június 27-étől a védett árat, épp akkor, amikor átmeneti árcsökkenést tapasztalhattunk a nemzetközi piacokon, majd alig egy hónap múlva, július közepétől már ismét itt a drágulás.
☝️Emlékezzünk rá, hogy a védett ár egy maximum összeg volt, lehetett volna alatta adni az üzemanyagot, felesleges volt akkor kivezetni, ezt elmondtuk a parlamenti vitában is, persze senkit nem érdekelt a kormányoldali képviselők közül.
Kinek volt jó ez a szabályozás?
Leginkább a multiknak, akiknek van nagykereskedelmi üzletága is. Legnagyobb haszonra nem a benzinkutakon, az üzemanyag kiskereskedők, hanem a nagykereskedők tesznek szert most.
Kik veszítettek a védett ár kivezetésével?
Leginkább közvetlenül a lakosság, de azok a kkv-k is, akik nem nagyon, vagy csak mérsékelten tudják beépíteni az áraikba a drágulást.
☝️A közvetett hatást pedig rövidesen érezni fogjuk az inflációban.
👏A védett árnak nagy szerepe volt abban, hogy az első félévben nálunk jóval kisebb volt az infláció, mint az eurozóna bármely országában, s az egyik legkisebb egész EU-ban.
Ilyen, amikor a bosszúkormányzás és a dilettantizmus találkozik! Ha zat mondjátok, hogy nem dilettáns a kormány, akkor tudatosan szegényíti el a lakosságot?
👏Az Orbán kormány célja a lakosság életkörülményeinek a javítása volt, ezért állt ellen a külföldi multik nyomásának, s vonta őket be a közteherviselésbe. Így tudta elérni, hogy hazánkban jóval az uniós átlagnál kevesebb lett a szegénység vagy társadalmi kirekesztettség kockázatával élők aránya, s ki tudtak jönni 1,3 millióan e fenyegetettségből. A javulásunk a 4. legnagyobb volt az unióban.
Ennek búcsút mondhatunk máj a Tisza kormányzásának első hónapjában sajnos!
️Még egy friss hír:
A Shell pénzügyi eredménye rendkívüli mértékben nőtt, a vállalat a tegnap közzétett hivatalos Q2 2026-os jelentése szerint több mint a duplájára, 9,84 milliárd dollárra növelte negyedéves korrigált nyereségét. Ez jelentős emelkedés az előző év azonos időszakának 4,26 milliárd dolláros, valamint az előző negyedév (Q1) 6,92 milliárd dolláros eredményéhez képest.
Itt a magyarázat, Kapitány István, Bujdosó Andrea és a multik gazdagodnak, a magyar lakosság és a kkv-k pedig többet fizetnek, mint az Orbán kormány idejében.
Jegyezzük meg a számokat, nagyon köszönöm, ha osztod a tényeket!
/posztok.hu
️ átverték az embereket a gyógyszeráfával (56Ft/doboz - "Ki a kicsit nem becsüli, az a nagyot nem érdemli!"))
️ASZÁLY, PAKS ÉS MAGYAR PÉTER
A tiszás sajtó nem érti, úgyhogy felvilágosítottam őket: ezért van szükségünk Orbán Viktorra!