𝟕𝟑 𝐞𝐳𝐞𝐫 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭 𝐡𝐚́𝐛𝐨𝐫𝐮́𝐬 𝐞𝐱𝐭𝐫𝐚𝐩𝐫𝐨𝐟𝐢𝐭 — 𝐚 𝐬𝐳𝐚́𝐦𝐥𝐚́𝐭 𝐩𝐞𝐝𝐢𝐠 𝐦𝐞𝐠𝐢𝐧𝐭 𝐚 𝐜𝐬𝐚𝐥𝐚́𝐝𝐨𝐤 𝐟𝐢𝐳𝐞𝐬𝐬𝐞́𝐤?

Amíg elolvasod ezt a rövid írást, az olajtársaságok 166 millió forint extraprofitra tesznek szert.

Most éppen Európában a családok, a kisvállalkozások, a munkából élők fizetik meg a drágább üzemanyagot, a drágább energiát, a drágább szállítást, végső soron a drágább életet. Kivéve Magyarországon.

Közben a világ 100 legnagyobb olaj- és gázipari vállalata a közel-keleti háborús sokk első hónapjában 𝟐𝟑 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐝𝐨𝐥𝐥𝐚́𝐫𝐧𝐲𝐢 𝐭𝐨̈𝐛𝐛𝐥𝐞𝐭𝐧𝐲𝐞𝐫𝐞𝐬𝐞́𝐠𝐞𝐭 realizálhatott.

Ez mai árfolyamon nagyjából 𝟕 𝐞𝐳𝐞𝐫 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭.

Hogy érezzük a nagyságrendet: ez nem „sok pénz”. Ez 𝐛𝐫𝐮𝐭𝐚́𝐥𝐢𝐬 𝐩𝐞́𝐧𝐳.

Ó𝐫𝐚́𝐧𝐤𝐞́𝐧𝐭 𝐭𝐨̈𝐛𝐛 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝟑𝟎 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐨́ 𝐝𝐨𝐥𝐥𝐚́𝐫 háborús extraprofitról beszélünk. Ez óránként körülbelül 𝟗–𝟏𝟎 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭.

Vagyis mire végigolvasunk néhány hírt az olajárakról, a világ nagy fosszilis cégeinél újabb milliárdok csapódnak le — nem jobb teljesítményből, nem innovációból, nem hatékonyságból, hanem egy geopolitikai válság árprémiumából.

A becslések szerint, ha az olajár tartósan 100 dollár körül marad, az év végéig a szektor többletnyeresége elérheti a 𝟐𝟑𝟒 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐝𝐨𝐥𝐥𝐚́𝐫𝐭.

Ez körülbelül 𝟕𝟑 𝐞𝐳𝐞𝐫 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐟𝐨𝐫𝐢𝐧𝐭.

És hogy ezt hová tegyük: ez nagyjából 𝐞𝐠𝐲 𝐌𝐚𝐠𝐲𝐚𝐫𝐨𝐫𝐬𝐳𝐚́𝐠-𝐦𝐞́𝐫𝐞𝐭ű 𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠 𝐭𝐞𝐥𝐣𝐞𝐬 𝐞́𝐯𝐞𝐬 𝐭𝐞𝐥𝐣𝐞𝐬𝐢́𝐭𝐦𝐞́𝐧𝐲𝐞́𝐧𝐞𝐤 𝐧𝐚𝐠𝐲𝐬𝐚́𝐠𝐫𝐞𝐧𝐝𝐣𝐞.

𝐄𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐯𝐚́𝐥𝐬𝐚́𝐠. 𝐄𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐬𝐳𝐞𝐤𝐭𝐨𝐫. 𝐄𝐠𝐲𝐞𝐭𝐥𝐞𝐧 𝐞́𝐯.

És ez nem először történik meg.

2022-ben, az orosz–ukrán háború és az energiaválság idején ugyanezt láttuk. A nyugati olajóriások profitja történelmi szintre ugrott. Az öt legnagyobb nyugati olaj- és gázipari vállalat — ExxonMobil, Chevron, Shell, BP és TotalEnergies — 𝟏𝟑𝟒 𝐦𝐢𝐥𝐥𝐢𝐚́𝐫𝐝 𝐝𝐨𝐥𝐥𝐚́𝐫𝐧𝐲𝐢 𝐞𝐱𝐭𝐫𝐚𝐩𝐫𝐨𝐟𝐢𝐭𝐨𝐭 termelt egy „normál” évhez képest.

Most pedig a háborús olajárprémium a teljes nagy olajszektorban ennél is durvább tempóban dolgozik.

𝐄𝐫𝐫ő𝐥 𝐛𝐞𝐬𝐳𝐞́𝐥𝐮̈𝐧𝐤, 𝐚𝐦𝐢𝐤𝐨𝐫 𝐣𝐚́𝐫𝐚𝐝𝐞́𝐤𝐯𝐚𝐝𝐚́𝐬𝐳𝐨𝐤 𝐞́𝐬 𝐯𝐚́𝐥𝐬𝐚́𝐠𝐧𝐲𝐞𝐫𝐭𝐞𝐬𝐞𝐤 𝐦𝐞𝐠𝐚𝐝𝐨́𝐳𝐭𝐚𝐭𝐚́𝐬𝐚́𝐫𝐨́𝐥 𝐛𝐞𝐬𝐳𝐞́𝐥𝐮̈𝐧𝐤.

Ez nem marxizmus.
Ez nem ideológiai különadóztatás.
Ez 𝐭𝐚𝐧𝐤𝐨̈𝐧𝐲𝐯𝐢 𝐤𝐨̈𝐳𝐠𝐚𝐳𝐝𝐚𝐬𝐚́𝐠𝐭𝐚𝐧.

A tökéletlen piacokon, szűk keresztmetszeteknél, geopolitikai fojtópontoknál és oligopolhelyzetekben keletkező extra nyereséget a közgazdaságtan 𝐣𝐚́𝐫𝐚𝐝𝐞́𝐤𝐧𝐚𝐤 nevezi.

Ami extra nyereség a globális energiacégeknél, az a családoknál, a kisvállalkozásoknál és a fogyasztóknál jelentkező veszteség.

Ezért helyes válság idején az extraprofit megadóztatása.
És ezért helyes az ebből származó bevételeket visszacsatornázni azokhoz, akik nem okozói, hanem elszenvedői a sokknak:

a családokhoz,
a kisvállalkozásokhoz,
👷 a munkából élőkhöz,
a magyar középosztályhoz.

Nem véletlen, hogy 2022-ben még az Európai Unió is bevezette a fosszilis szektor szolidaritási hozzájárulását. Magyarország ebben nem kullogott az események után. Magyarország gyorsabban reagált és nagyobb mértékben.

Kevés olyan kormány volt az elmúlt 16 évben, amely ennyire következetesen és gyorsan avatkozott volna be a kaotikus külső sokkok idején, hogy azok terhét ne teljes egészében a családok fizessék meg.

𝐄𝐳 𝐚 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲-𝐩𝐨𝐥𝐢𝐭𝐢𝐤𝐚 𝐥𝐞́𝐧𝐲𝐞𝐠𝐞.

Nem hagyni, hogy a válságok nyertesei még gazdagabbak legyenek, miközben a dolgozó, tanuló, vállalkozó, gyermeket nevelő középosztály viseli a terheket.

Erről is szól 𝐀 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲 𝐟𝐨𝐫𝐫𝐚𝐝𝐚𝐥𝐦𝐚 című könyvem: arról, hogyan segítheti egy tudatos, nemzeti gazdaságpolitika egy önmagáért tenni akaró, dolgozó, tanuló, vállalkozó, gyermeket nevelő középosztály felemelkedését.

Mert a piac sok mindenre alkalmas.
De válság idején nem mindig igazságos.
Ilyenkor kell a politika.

És talán erről szól majd a következő könyvem is:

„𝐀𝐦𝐢 𝐯𝐚𝐧, 𝐚𝐳 𝐧𝐢𝐧𝐜𝐬, 𝐚𝐦𝐢 𝐥𝐞𝐬𝐳, 𝐚𝐳 𝐯𝐚𝐧.”

Mert a politika nem pusztán a jelen igazgatása.

A politika 𝐯𝐢́𝐳𝐢𝐨́, 𝐡𝐢𝐭𝐞𝐥𝐞𝐬 𝐢́𝐠𝐞́𝐫𝐞𝐭 𝐞́𝐬 𝐣𝐨̈𝐯ő𝐭𝐞𝐫𝐞𝐦𝐭𝐞́𝐬 — erősen szimbolikus műfaj, amelyben a jeleknek, mondatoknak és gesztusoknak hatalmas jelentőségük van.

Különösen akkor, amikor felnőtt egy olyan középosztály, amely már természetesnek tekinti a rendet, a biztonságot, a viszonylagos jólétet és a szabadságot — de egyre határozottabban igényli a viszonylagos igazságosságot is.

Bár természetes igényekről beszélünk, ezek nem maguktól váltak a mindennapjaink részévé. 𝐍𝐞𝐦 𝐚 𝐬𝐳𝐞́𝐥 𝐟𝐮́𝐣𝐭𝐚 𝐨̈𝐬𝐬𝐳𝐞 ő𝐤𝐞𝐭.

A középosztály felemelkedése döntésekből, bátorságból és kormányzati felelősségből született — és születik ma is.

Még akkor is, ha a végső cél éppen az, hogy ez a középosztály magabíróvá váljon. Hogy elhiggye magáról: saját erejéből is képes hegyeket megmozgatni.

𝐀 𝐜𝐞́𝐥 𝐭𝐨𝐯𝐚́𝐛𝐛𝐫𝐚 𝐬𝐞𝐦 𝐥𝐞𝐡𝐞𝐭 𝐦𝐚́𝐬, 𝐦𝐢𝐧𝐭 𝐞𝐧𝐧𝐞𝐤 𝐚 𝐦𝐚𝐠𝐚𝐛𝐢́𝐫𝐨́ 𝐫𝐞́𝐭𝐞𝐠𝐧𝐞𝐤 𝐚𝐳 𝐞𝐫ő𝐬𝐢́𝐭𝐞́𝐬𝐞.

Mert ők emelik magukkal a szegényebbeket.
Ők adják a vállalkozások gerincét.
És ők képesek ellensúlyt képezni a leggazdagabbak részérdekeivel szemben.

Ehhez a munkához kíván inspirációul szolgálni ez a rövid esszé.