#KDNP #Isten #Haza #Család #Jövő #MindennapiEmberek Azbej Tristan

️ Május 1. – Munkás Szent József ünnepe.

Néhány évvel ezelőtt programunk támogatásával bővülhetett a nairobi Kangemi nyomornegyedben működő jezsuita Munkás Szent József Szakképzési Központ. Azóta az utcagyerekek közül felkarolt fiatalok százai tanulhattak itt szakmát – és kaptak egy esélyt.

Amit akkor ott missziós társaimmal, Böjte Csaba és Sajgó Szabolcs atyákkal, valamint Hölvényi György képviselő barátommal láttunk, azt nehéz röviden leírni. Kangemiben százezrek élnek alapvető infrastruktúra nélkül: szűk, ideiglenes otthonokban, gyakran bizonytalan vízellátás mellett, kilátástalan körülmények között. Egy gyerek számára ez nemcsak nyomort jelent, hanem mindennapi küzdelmet a túlélésért – zsúfoltságot, kiszolgáltatottságot és nagyon kevés kapaszkodót a jövőhöz.

És mégis: ebben a közegben különösen nagy jelentősége van annak, ha valaki megtanul egy szakmát, közösségre talál, és elkezd hinni abban, hogy lehet másképp is.

Ezért fontos számunkra ez a program. Nem látványos, nem hangos – de valódi.
A magyar segítség és a jezsuita misszió a fiatalok életében kézzelfogható változást hoz: az öngondoskodás és a szülőföldön maradás lehetőségét.

Ma, Munkás Szent József ünnepén erre emlékezünk: a munka méltóságára, és arra, hogy egyetlen lehetőség is elég lehet ahhoz, hogy valaki új irányt vehessen.

Magnificat.ro - Böjte Csaba OFM - Dévai Szent Ferenc Alapítvány honlapja.
Sajgó Szabolcs
Hölvényi György

Panyi Miklós:
Ha jól látom a belügyminiszter egy sportszerkereskedő lesz. Ez kiváló szakmai döntés annak fényében, hogy a világ forrong, bármikor nyakunkba szakadhat egy újabb migrációs válság vagy…

A munka ünnepére, május 1-jére megérkezett az Orbán-kormány rezsicsökkentésének eredményéről szóló utolsó energiahivatali jelentés:
továbbra is a magyar fogyasztók fizetik a legalacsonyabb gáz- és…

Szalai Piroska:
Elfogadhatatlan az Európai Bizottság támadása a védett üzemanyagár ellen! A megszüntetése inflációt indítana, a külföldiekre történő kiterjesztése pedig üzemanyagturizmust és ellátási…

Átadás-átvétel III., a tények kedvéért:

Minimálbér:
2010 áprilisában 73 500 Ft
2026 áprilisában 322 800 Ft

SZJA:
2010: 18% és 36%
2026: 15% egységesen, többgyermekes édesanyák 0%

Személyautók Magyarországon:

Az intézményi forma változik, a tartalom nem, az elköteleződés pedig töretlen...

Továbbra is a magyar vidék szolgálatában állok!

Az a megtiszteltetés ért, hogy a Fidesz frakciója az Országgyűlés Vidék-…

Két hét alatt nagyot fordult a világ️ Amint megnyerte a Tisza Párt a választásokat, hirtelen a múlt se lett a régi

1️⃣ Hirtelen megjavult a Barátság kőolajvezeték. Amíg Fidesz-KDNP kormány volt, addig…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média