A GDP-arányos államadósság Magyarországon 2002 és 2010 között, a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok idején meredeken az EU-átlag fölé emelkedett, majd 2010-től kezdődően az Orbán-kormányok idején az EU-átlag alá csökkent. (Lásd 1. ábra)

Ráadásul, ha megnézzük, a közép- és kelet-európai országok körében egyedül két ország tudta mérsékelni a GDP-arányos államadósságát 2010 óta: Lettország 1,8 százalékponttal és Magyarország 6,7 százalékponttal! Az összes többi országban növekedett a GDP-arányos államadósság. (Lásd 2. ábra)

Miért fontos ez? Elmondom három percben. De röviden azért, mert a Tisza szakértői szerint a 14. havi nyugdíj fenntarthatatlan, amelyre hitelt kell majd felvenni, ráadásul a kínaiaktól, amit majd a mostani nyugdíjasok unokái fognak visszafizetni.

️ Ők ugyanazok a szakértők, akik 2002 és 2010 között a tanácsokat adták a baloldali kormányoknak, és mindent kritizáltak, ami 2010 után történt.

Csak emlékeztetőül, ezek azok a baloldali közgazdász-tanácsadók, akiknek a tanácsára
1. megszüntették az első Orbán-kormány által elindított otthontámogatási programot, amit ráadásul büszkén hangoztatnak,
2. majd rászabadították a magyar családokra a lakossági devizahiteleket, végül
3. eladósították az országot, és amikor mindez megtörtént,
4. akkor behívták az IMF-et, még tovább adósítva Magyarországot, és elfogadták az IMF gazdaságpolitikai diktátumát.

A diktátum fontosabb részletei a következők voltak:
1. A közszféra bérbefagyasztása.
2. A 13. havi nyugdíj eltörlése.
3. Adóemelések: az ÁFA-kulcs emelése (20%-ról 25%-ra), és a jövedéki adók növelése.
4. Szociális juttatások csökkentése: családi pótlék, GYES, GYED rövidítése, reálérték-csökkenése.

És mi az, amiben nem hittek 2010 után? A magyar teljesítményben:
1. Nem hitték, hogy az IMF hazaküldhető, és szuverén, nemzeti, magyar válaszokkal megoldást tudunk találni a bajainkra, és még a világnak is példát mutatunk.
2. Nem hitték, hogy sikerül 1 millió új munkahelyet teremteni.
3. Nem hitték, hogy az egykulcsos adóval a munkára rakódó terheket ötödével, a vállalkozói adóterheket pedig harmadával lehet mérsékelni.
4. Nem hitték, hogy mindebből gazdasági növekedés, a szegénység EU-ban leggyorsabb ütemű visszaszorítása, a 13. havi nyugdíj újbóli bevezetése és a 14. havi nyugdíj lehetősége következik.
5. Nem hitték, és most sem hiszik, hogy a magyar középosztály ez idő alatt kétmillió fővel bővült.
6. Nem hitték, és most sem hiszik, hogy ráadásul mindez fenntartható módon történik.

A számok a jobboldali kormányzást igazolják. És persze a Tisza szimpatizánsai azt hangoztatják, hogy nincs jobb- és baloldal. Teljesen mindegy, hogyan nevezzük, a tények magukért beszélnek, és így vagy úgy, de a múlt tényei a jövőről szólnak.

️ Egyvalamit jól látnak a Tisza közgazdász szakértői: ha belesodorják Magyarországot a háborúba, akkor újra adókat kell majd emelni. A képlet valóban egyszerű.

️ Ez alapján a választás is.

Ma van a Magyar Tudomány Ünnepe!

Pontosan 200 évvel ezelőtt, 1825. november 3-án Széchenyi István a pozsonyi országgyűlésen egyévi jövedelmét ajánlotta fel a Magyar Tudós Társaság megalapítására. Ez…

Bölöni, az erdélyi legenda!

❤️ Marosvásárhely díszpolgára, BEK-győztes, 100-szoros válogatott labdarúgó, valamint Cristiano Ronaldót felfedező edző – mindezek a titulusok Bölöni László nevét fémjelzik…

Szolnokon hírünk van: egy 42 milliárd forintos beruházás keretében 55 új munkahely jön létre, ezzel pedig háromszorosára növeli gyártási kapacitását Délkelet-Európa egyik legnagyobb papírgyártó…

Az egy dolog, hogy 200 ezer tiszás felült egy alkalmi bohócnak, de mégiscsak ennyi magyar ember adatai Kijevbe kerültek.
Az adatszivárgás is téma volt a CÖF rendezvényén.

Vajon most hogy érzi magát az a 200 000 ember, akinek a személyes adatait már Ukrajnában kezelik, és bárki megnézheti a neten?
Gratula Magyar Péternek!

Balázsik Csabát jelöljük képviselőnek Fóton.

Fótnak olyan képviselőre van szüksége, aki jól ismeri a helyiek mindennapjait, és készen áll dolgozni a közösségért. Csaba pontosan ilyen ember.

Merkwart…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média