Problémamegoldás, konfliktuskezelés, vezetés, szervezés, mérlegelő gondolkodás, rugalmasság. Ezeket a készségeket fejleszti a mentoroknál a Tanítsunk Magyarországért Program.

„16 éves lány, nem akarja elvégezni az általánost, a tanárok lemondtak róla, a szüleit nem érdekli. Először őt kell meggyőzni, visszajön, de csak a mentori alkalmakra, az igazgató megengedi neki, aztán felzárkózik, és végül kimaxolva a hiányzásokat, nagyot hajrázva végigcsinálja.”

„1–1,5-et javítanak az átlagukon, mert bár a szüleiknek nem számít, tudják, hogy nekünk igen, és büszkék vagyunk rájuk.”

„Nem akarták elengedni a szülei a pályaorientációs táborba, de sikerült meggyőznöm őket. A harmadik napon jött el a fordulópont: megismerkedett a villanyszereléssel. Azóta villamosmérnök (!) akar lenni.”

🤝 „Meg kell dolgozni a ragaszkodásukért, de amikor a harmadik alkalom előtt már a tanáraikat kérdezik, hogy mikor jövünk, és amikor megérkezünk, átölelnek bennünket. Az érzés leírhatatlan.”

„Képzeld el, hogy 30 gyerekkel Nógrádból először Budapestre, három átszállással…”

Csak néhány a hihetetlen történetek közül. Nem gyönyörű?

Nemcsak az élményekért éri meg: már egy év mentorálás után ötödével csökkent a középfokú iskolaelhagyás, ami azt jelenti, hogy minden 100 ezer forint, amit a Tanítsunk Magyarországért Programra szánunk, 260 ezer forintot hoz az adófizetőknek, busásan megtérül.

Tanítsunk Magyarországért!

Véletlenül sem szeretném megzavarni a Magyar Péter-szekta “szakértőit”, de van egy kis baj a 14. havi nyugdíj elleni érvükkel.

Beindult a tiszás suttogó propaganda, és futótűzként terjed az az álhír,…

Mindenszentek napján emlékezünk – szentekre, példaképekre, szeretteinkre.

A katolikusok ma a mennybe jutott lelkekre gondolnak, míg sokan már ilyenkor felkeresik elhunyt szeretteik sírját.…

„Mindenható örök Isten, ki megadtad nekünk, hogy egy napon ünnepelhessük minden szented dicsőségét, arra kérünk, hogy sokszoros közbenjárásukra bőven áraszd reánk irgalmasságodat.”

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média