✍️ 𝐀 𝐤𝐨̈𝐳𝐞́𝐩𝐨𝐬𝐳𝐭𝐚́𝐥𝐲 𝐟𝐨𝐫𝐫𝐚𝐝𝐚𝐥𝐦𝐚́𝐫𝐨́𝐥 a Mandiner e heti számában.

Egy évtized alatt kétmillió fővel bővítettük a középosztályt Magyarországon és nálunk csökkent a legnagyobb mértékben a szegények aránya az Európai Unióban, noha van még mit tennünk.
️ Az interjúban elmondom 5 percben, hogy nekünk hogyan sikerült és másoknak miért nem.

Ma a Törvényalkotási bizottságon a módosító javaslatokkal tovább szigorítottuk a gyermekvédelmi törvényt. A baloldal a DK-val az élen tartózkodott, nem támogatta. 3 éve nemmel szavaztak arra, hogy a…

Nagy Lászlót neveztem ki a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának elnökévé.

Ez a hatóság látja el az egyes kiemelt ágazatok hatósági ellenőrzését, felügyeletét és szabályozását.

Jó munkát…

Ideje ennek az őrültségnek megálljt parancsolni!

Június 9-én az Európai Unió polgárai előtt ez a lehetőség meg is adódik, hogyha a békepárti politikusokat delegálják az Európai Parlamentbe, akkor mind…

A háborúk korában Magyarország a béke pártján
áll!

️Elkötelezett NATO-szövetségesként a józan ész és a béke mellett tesszük le a voksunkat.
Közép-Európa szívében biztonságunk, valamint Hazánk és Európa…

Ne küldjünk Brüsszelbe olyanokat, akik a béremelések és a fejlesztések ellen dolgoznak.

A világ legüldözöttebb kisebbsége a kereszténység!

A libanoni keresztyén párt, a Kataeb külügyi titkárát , Marvin Abdallah urat fogadtam!

Az üldözött keresztények számíthatnak Magyarország…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média