László Csaba egykori pénzügyminiszer, professzor emeritus sokat mondó, Az erő nem velünk van címmel hosszú cikket jelentetett meg a Magyar Narancs honlapján, amelyben reagált a konnektivitás mint…
László Csaba egykori pénzügyminiszer, professzor emeritus sokat mondó, Az erő nem velünk van címmel hosszú cikket jelentetett meg a Magyar Narancs honlapján, amelyben reagált a konnektivitás mint…
Köszönet, hála és elismerés a magyar mentőcsapatoknak! 
👍Az elmúlt évek jelentős sikereket hoztak Bonnya község életében.
A településen számos beruházás (útépítés, önkormányzati ingatlan korszerűsítés, temetőfejlesztés) készülhetett el az elnyert…
Magyarország azt várja el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjenek fel és kerüljék azokat a lépéseket, amelyek a háború meghosszabbodásának vagy eszkalációjának…
Hőseink hazatértek!
Fáradhatatlan munkájuknak köszönhetően 35 ember életét mentették meg Törökországban.
A nyugati szövetségesek mellett a keleti barátok is fontosak. Isten hozta Kirgizisztán elnökét Magyarországon, akivel aláírtuk a két ország közötti Stratégiai Együttműködési Megállapodást.
__
Alongside…
Kommunikációs csatornák nélkül nincsenek tárgyalások, tárgyalások nélkül nincs béke. Sergei Aleinik külügyminiszterrel rövidesen élő sajtótájékoztatót tartunk.
Magyarország a béke pártján áll!
Hazaindult az utolsó magyar mentőegység is Törökországból! A magyar csapatok összesen 35 embert mentettek ki. Köszönjük a munkájukat, büszkék vagyunk rájuk!
A Bayer-show vendége voltam – többek között az ársapkáról is beszélgettünk.
️ Nem mindegy, hogy a fizetésünk hány százaléka megy el élelmiszerre!
Az élelmiszerláncoknak is ki kell venniük a részüket…

Megindult a kitermelés az új békési gázmezőn. Erősítjük Magyarország energiafüggetlenségét, és az ellátásbiztonságot!