Köszönet, hála és elismerés a magyar mentőcsapatoknak! 
László Csaba egykori pénzügyminiszer, professzor emeritus sokat mondó, Az erő nem velünk van címmel hosszú cikket jelentetett meg a Magyar Narancs honlapján, amelyben reagált a konnektivitás mint magyar kitörési stratégia mellett érvelő írásomra. Örülök a válasznak, mint ahogy a témában megjelent valamennyi reakciónak. Jó volt látni azt is, hogy a cikk nagy hullámokat vert.
Úgy döntöttem, könyv formájában is összeszedem, rendes hivatkozásokkal és kifejtésekkel mindazt, amit ebben a kérdésben gondolok. Ám addig is: bizonyos válaszokat nem szabad reakció nélkül hagynom.
https://mandiner.hu/cikk/20230213_az_ero_tenyleg_nem_veletek_van_orban_balazs_valasz_laszlo_csaba
/posztok.hu
A településen számos beruházás (útépítés, önkormányzati ingatlan korszerűsítés, temetőfejlesztés) készülhetett el az elnyert…





A Bayer-show vendége voltam – többek között az ársapkáról is beszélgettünk.
Az élelmiszerláncoknak is ki kell venniük a részüket…
️ Hazaérkezett a HUNOR mentőcsapat Törökországból
, 17 ember köszönheti nekik az életét. Tisztelet és köszönet a hősöknek!