️ Bogyoszló templomára az egyházközség eddig 70 millió forintot költött (illetve fog költeni), javában kormányzati támogatásból.
A Magyar Falu Programban pedig olyan további épületek újulnak meg (mint…
👧🧒
Rábaközi gyerekek százai fordultak meg Szabó Szilvi kezei alatt a Starlight Dance Egyesületben.
Számos fellépésen, versenyen képviselnek minket évek óta, a mai napig.
Épp ezért került jó helyre az a kisbusz, amit a Magyar Falu Program támogatásával vásárolhatott az egyesület!
Hajrá lányok!
Hajrá falusi civilek! 


(Fotók: Szabados Tibi Photography)
️ Bogyoszló templomára az egyházközség eddig 70 millió forintot költött (illetve fog költeni), javában kormányzati támogatásból.
A Magyar Falu Programban pedig olyan további épületek újulnak meg (mint…
Gyarmat polgárőr egyesülete új szolgálati autót vásárolhatott a Magyar Falu Program támogatásából.
🤝 A gyarmati egyesület fogadja be a Veszprém megyei Gecse önkénteseit is, amivel (megyehatáron túli…
Anyának lenni mindenekelőtt azt jelenti: életet ajándékozni. Isten éltesse az Édesanyákat! 
Jutka mami ma lenne 100 éves.
Kedvencét, a gyöngyvirágot ilyenkor, május elején, már lehetett találni a piacon. Orgonával, tulipánnal, nárcisszal, nefelejccsel, kankalinnal kötöttem egy…
Isten éltesse az édesanyákat! Isten éltesse az édesanyámat! 


Isten éltesse az édesanyákat!
Az elmúlt öt évben háromszor okozott komoly nehézséget a fagy a gyümölcstermesztőknek. Az ágazat szereplőivel a kihívásokról és a megoldási javaslatokról egyeztettem csütörtökön délelőtt az…
4 millió beoltottnál újabb lépést tehetünk a normalitás irányába, ami lehetővé teszi, hogy egyes országokkal megállapodjunk állampolgáraink karantén- és tesztmentes utazásáról.
A mai…