Interregnum…

A Facebook-politika és a közigazgatás ellentmondásai

A minisztérium hivatali szervezetét a közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek megfelelően vezeti. A közigazgatási államtitkár tehát nem politikus, hanem a minisztérium első számú köztisztviselője.

A miniszterelnök javaslatára a köztársasági elnök 2026. május 15-én, pénteken, nem sokkal éjfél előtt felmentette a minisztériumok közigazgatási államtitkárait.

Bár a közigazgatási államtitkárok érdemben működtek együtt az átadás-átvételi eljárás lebonyolításában, valamint az újonnan kinevezett minisztereket igényeik szerint segítették hivatalba lépésüket követően, felmentésükről mégis a Magyar Közlönyből értesültek. Ez az új módi, ilyen az új hatalom.

Az ország szempontjából sokkal fontosabb, hogy a pénteken éjszaka megjelent határozat nem rendelkezik az új közigazgatási államtitkárok kinevezéséről, így jelenleg három napja nincs államtitkári szakmai irányítása egyetlen minisztériumnak sem. Ilyenre 1990, azaz a valódi rendszerváltoztatás óta nem volt példa.

Bár a kormányzás felelőssége már nem a miénk, de a közigazgatási döntések vélhetően ezután sem a Facebookon születnek majd, ezért lassan ideje lenne kezdeményezni a köztársasági elnöknél a közigazgatási államtitkárok kinevezését.

Egy olyan Parlament lett a mostani, ahol közjogi méltóságokat, volt minisztereket, és rajtuk keresztül a magyar embereket veszik semmibe.

A fényűzésről és a Budai Várról, annak felújításáról csak…

️ Hova tűntek a képviselőtársaim? Várjuk Magyar Péteréket…

Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert! A szombaton bosszúból leváltott, volt helyettes államtitkár szerint a miniszterelnök visszaélt a hatalmával, amikor hétvégén rendőrökkel akarta…

A Facebook-politika és a közigazgatás ellentmondásai

A minisztérium hivatali szervezetét a közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek…

Facebook helyett kormányozni? Na, még mit nem! A TISZA nem készült a választás utáni időszakra törvényjavaslatokkal. Buliszervezés volt, idegenvezetés volt, most pihennek. Mi, ellenzéki képviselők…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média