Egy olyan Parlament lett a mostani, ahol közjogi méltóságokat, volt minisztereket, és rajtuk keresztül a magyar embereket veszik semmibe.

A fényűzésről és a Budai Várról, annak felújításáról csak annyit: ez a magyar nemzet öröksége. Mindazzal együtt, ami a Karmelitában és a Várnegyedben található. Ezt senki nem vitte haza magával — ez a miénk, magyaroké.

A bejárás során hallhattunk számokat is a miniszterelnöktől, amelyeket kivétel nélkül eltúloz vagy kiforgat.
️Ezek leginkább hangulatkeltésre alkalmasak. A hivatalos statisztikák (Eurostat, OECD…) egytől egyig cáfolják ezeket az alaptalan állításokat.

Beszéljenek a számok!

A szegénységről például 2010-es adatokat említett. Azóta azonban 1,3 millió ember lépett ki a szegénységi vagy társadalmi kirekesztődés kockázatából.

2010-ben a magyar gazdaságtörténet második legmagasabb munkanélküliségi rátáját örököltük meg, mára pedig az uniós élmezőnybe léptünk előre.

A gazdaság nemhogy romokban van, hanem továbbra is emelkedő pályán halad.

A magyar reálkereset-emelkedés hosszú ideje európai uniós és OECD-szinten is az élmezőnyben van.

A miniszterelnök szerint a lakhatás elérhetetlen luxussá vált a fiatalok számára. Ez sem igaz. Számos olyan program indult és az elmúlt években szélesebb rétegek számára vált elérhetővé, amelyek kifejezetten a fiatalok — nemcsak a családosok — ingatlanhoz jutását segítette.

Az infláció sem maradt ki Magyar Péter felsorolásából, szerinte a pénzünk az értékének felét elvesztette. Ez ismét egy manipulatív kijelentés. A friss adatok szerint februárban az infláció 1,4 százalék volt, áprilisban pedig 2,1 százalék — ami alacsonyabb, mint az eurózóna számos országában.

A hamis adatok közlése nemcsak azért veszélyes, mert ezzel megpróbálják elhitelteleníteni az elmúlt 16 év gazdasági eredményeit, hanem azért is, mert így a következő kormányzati ciklus célkitűzései és eredményei is torzak, félrevezetők lehetnek.
Vajon ezzel próbálják már előre megmagyarázni a későbbi romló mutatókat? Ti mit gondoltok?

Hallgassátok meg a teljes beszélgetést a valós számokért!
Link a kommentben.

️ Hova tűntek a képviselőtársaim? Várjuk Magyar Péteréket…

Havasi Bertalan feljelentette Magyar Pétert! A szombaton bosszúból leváltott, volt helyettes államtitkár szerint a miniszterelnök visszaélt a hatalmával, amikor hétvégén rendőrökkel akarta…

A Facebook-politika és a közigazgatás ellentmondásai

A minisztérium hivatali szervezetét a közigazgatási államtitkár a miniszter irányítása alatt, a jogszabályoknak és a szakmai követelményeknek…

Facebook helyett kormányozni? Na, még mit nem! A TISZA nem készült a választás utáni időszakra törvényjavaslatokkal. Buliszervezés volt, idegenvezetés volt, most pihennek. Mi, ellenzéki képviselők…

Egyhetes szünettel indítja a munkát a Parlamentben a Tisza Párt.

️A nemzeti minimum helyett lassan az emberi minimumot kell követeljünk a tiszás politikusoktól.
Szomorú, hogy itt tartunk.

A felvételen Bóna Szabolcs, a Tisza-kormány agrárminisztere látható. Ez a…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média