A tegnapi volt az ötödik kormányfői székfoglaló beszéd, amit meghallgathattam az Országgyűlésben.

Az eddigiekhez hasonlóan, most is vártam a jövőbe mutató, programalkotó gondolatokat.

Ebből a szempontból is nagy csalódás volt, hiszen egyelőre semmilyen részletet nem tudtunk meg abból, hogy mitől lesz jobb a magyar embereknek, a magyar családoknak.

Hamarosan miniszteri meghallgatásokra kerül sor a bizottságokban. Talán majd ott okosabbak leszünk.

A magyar parlamentben 79 perc alatt még annyi tárgyi tévedés nem hangzott el soha, mint szombaton a miniszterelnök első beszédében, s ez nem vet jó fényt hazánkra! Szerintem vannak hazánkban…

Magyarország csak úgy tud épülni, ha együtt építjük, és nem egymás ellenében.

A 25. kupagyőzelmet már nem vehetik el tőlünk!

Mindörökké, Ferencváros!

Kevés igazán örömteli pillanat jutott mára… de a Sükösdi Sugo Tamburás Zenekar gyermekeinek csodálatos előadása megmentette a mai napot számomra! Nagyon büszke vagyok rájuk és hálásan köszönöm nekik…

Ma lezárult egy 16 éves, történelmi léptékben is értelmezhető korszak. Demokratikus választás zárta le, ugyanolyan egyértelmű eredménnyel, mint amilyen egyértelmű eredmények tették lehetővé politikai…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média