Ma lezárult egy 16 éves, történelmi léptékben is értelmezhető korszak. Demokratikus választás zárta le, ugyanolyan egyértelmű eredménnyel, mint amilyen egyértelmű eredmények tették lehetővé politikai közösségünk négy egymást követő kormányzati ciklusát.

A győztesek ünnepelnek (mint ahogy mi is ünnepeltünk a győzelmeink estéin), az évek óta másféle kormányt kívánó külföldi vezetők tort ülnek. De ez sem tudja felülírni a 16 év eredményeit. Felemelt fejjel kezdhetjük meg az ellenzéki munkát.

Ez a 16 év az elmúlt 100 év legerősebb országépítő időszaka. Nem hibák nélkül való, de attól még tény: ez az ország nem ugyanaz az ország, mint ami 2010-ben volt. Talán beszélhettünk volna többet az eredményekről, még akkor is, ha ezek bemutatását az elmúlt két évben gyakran lepte el azonnal a röhögő fejecskés cinizmus.

Sok teendő maradt hátra, szinte csak teendő maradt. De ettől még tény: a mi éveink alatt 1 millióval nőtt a foglalkoztatottak száma, az átlagbér pedig háromszorosára. A bűncselekmények száma megfeleződött, az euróban kifejezett GDP pedig több, mint duplájára nőtt. A privatizációs folyamat visszafordításával a nemzeti vagyon nagysága szintén megduplázódott.
A folyamatosan gyarapodó családtámogatási program nem csak a rendszerváltás óta példátlan, hanem európai összehasonlításban is. Megerősödtek a kötelékek határon túli nemzettársainkkal, miközben közösségi és kulturális intézmények százai újultak meg. Időtálló épületek, amelyek sok évtized múlva is üzenik majd: volt egy korszak, amelyben nagy dolgok születtek Magyarországon.
Van tehát mit elmondanunk, és van mit megvédenünk.

Kívánjuk a most hivatalba lépő új kormánynak, hogy végezzen teremtő munkát. Kívánjuk azt, hogy a mai első beszédet is jellemző fenyegetéses hangnem legyen inkább a lezárult kampány megszokásos nyúlványa, mintsem a következő négy év alaphangneme.

S ami minket illet: az ellenzéki feladatokon túl a mi dolgunk most az újratervezés, az újrakezdés és az újjáépítés. Most nem épületek, hanem a bizalom újjáépítése.
A magam részéről nem lépnék a felelősségtologatás útjára. Az újratervezést magamnál kezdem, majd utána egyre nagyobb körökben. S hogy ez mit jelent majd hosszabb távon, először a saját közösségünk döntései, később a választók döntései határozzák majd meg.

***
16-17 éves gimis lehettem, amikor osztályfőnökünk kérésére mindannyian leírtuk egy kis papírkára, hogy mit tervezünk a jövőben. Az első Orbán-kormány lendülete által megragadva én azt írtam, hogy a kormány munkáját szeretném segíteni.

A családom mellett életem nagy büszkesége, hogy sok évvel később ebben a munkában évekig részt vehettem. Külön szeretnék köszönetet mondani a nyilvánosságban nem szereplő munkatársaknak, minisztériumokban és frakcióban, alapszervezetekben és brüsszeli irodákban. Épp ennyire támogatóinknak és önkénteseinknek. Az ország ezernyi szegletéből érkeztek, és az elmúlt években a lelküket kitették azért, hogy ez az ország a lehető legtöbb lépést tegye előre.

A holnapi nap az itthoni teendőké, de hétfőn újrakezdjük, és újra elindulunk. Biztosan nem lesz rövid út, és még az útvonal sem biztos, csak egy dolog: az, hogy továbbra is a hazaszeretet tart meg minket rajta.