️Tusványoson folytatódnak a szakmai beszélgetések – ezúttal a munkaerőpiac jövője került a középpontba!
Valóban csak a Z generációról szól a munkaerőpiac jövője? 

Miközben a munkaerőpiaci közbeszéd…
A XX. században azé volt a hatalom, akié az információ volt. Vagyis azt kérdeztük: kié a sajtó, kié a televízió, és ki mondhatja meg, mi az igazság?
Ma, a XXI. században, azonban már egy egészen más kérdésre kellene válaszolnunk.
Ki képes öt másodpercnél tovább magán tartani a figyelmünket?
Az emberiség történetében először olyan rendszereket építettünk ki magunk köré, amelyek nem egyszerűen továbbítják a gondolatainkat, hanem nap mint nap formálják is azokat. Olyannyira, hogy megmondják min dühöngjünk, mitől féljünk, kit kövessünk, és azt is, hogy kit gyűlöljünk.
A figyelem lett a legértékesebb nyersanyag.
S természetesen minden korszaknak megvoltak a maga technológiai újításai, amelyek kezdetben a fejlődés ígéretét hordozták, később azonban új társadalmi, politikai és erkölcsi kérdéseket vetettek fel.
Gutenberg nyomdagépe, majd a rádió és a televízió megjelenése mind-mind alapvetően alakították át az emberek egymáshoz való viszonyát. A közösségi média azonban nem egyszerűen egy újabb technológiai ugrást hozott, hanem egy olyan fordulópontot, amely az emberi társadalmak működését alapjaiban változtatta meg.
Egyetlen bejegyzés néhány perc alatt kontinenseken átívelő utat járhat be, miközben az információ eredete, kontextusa és hitelessége fokozatosan háttérbe szorul.
Lásd: Orbán Viktor „találkozott” Donald Trumppal. A valóságban mindössze besétált a Fehér Házba. Az internet számára azonban ez már lényegtelen részlet.
Az információval mindig is lehetett manipulálni. A különbség az, hogy ma az információ igazságtartalma szinte már nem is bír gazdasági értékkel.
Ma nem az igazság termel profitot, hanem az a képesség, hogy valaki mennyi ideig képes fenntartani a felhasználó figyelmét.
-----
...aki tud, iratkozzon fel a substackre, ahol havi 8 dollárra hozzájárulhat a munkámhoz. Ez így win-win - én tudok értéket adni, s ti/önök is tudnak támogatni.
https://gulyasvirag.substack.com/about
Alternatív támogatási lehetőség itt: buymeacoffee.com/viraggulyas
️Tusványoson folytatódnak a szakmai beszélgetések – ezúttal a munkaerőpiac jövője került a középpontba!
Valóban csak a Z generációról szól a munkaerőpiac jövője? 

Miközben a munkaerőpiaci közbeszéd…
️
️
️
Szeptember 1-től áfamentes a Xanax!
- jelentette be a miniszterelnök.
Orbán Viktor elindult Tusnádfürdőre! Szombaton jön a beszéd, amit mindenki vár!
️ Csalódás van! Kimásoltam a nyílt levelet:
“Tisztelt Magyar Péter, Kapitány István, általunk megválasztott politikai vezetők, szereplők!
Minden ismerősöm tudja, hogy én feltétlen, és hangos Magyar…
Bambinóval hozok nektek egy csipetnyi Grazot.
Múlt héten elmaradt a Hotel, mert Csaszit utolsó pillanatban nem engedte nyilatkozni az MTVA, ezen a héten meg szabin vagyok. Ezért nem lesz.
Jövő héten…
Székelyföldön csakis Csíki Chips!
És akkor a sörről még nem is beszéltem! 
100 dollár / hordó az olaj világpiaci ára.
Az energiajogász megmondta, hogy ez lesz: hogy jön a válság. Feltartóztathatatlanul.
Ezen nem segít Magyar Péter minisztere se, aki egy vegyipari üzem elől…
👉👉👉A bevándorlásellenes AfD már Berlinben is a legnépszerűbb párt!
👉👉👉A német fővárosban szeptember 20-án tartanak választásokat. Hatalmas meglepetés lenne a radikális párt sikere!
Itt…