Az imént a sok "haljál meg te vén k*va" között azt írta valaki, hogy lassan fogjam be, mielőtt rájövök, hogy nem jó ujjat húzni Magyar Péterrel.

Ti halljátok, hogy ez hogy hangzik?

Halljátok magatokat? Értitek, hogy ez mit jelentene?

Megjegyzem – veletek ellentétben – én senki külsejére, adottságaira nem szoktam reflektálni. Kizárólag a tetteikre. Vagy épp azok hiányára.

Magyar Péter, hiába ellenszenves számomra, az életben nem hangzott el tőlem olyan, amit TI naponta megengedtek magatoknak velem szemben. Soha nem kívántam a halálát. Soha nem kértem embereket csoportokban, hogy szálljanak rá. (TI velem szemben ezt teszitek minden nap.) Nem gyártottam róla memeket sem, mert van nekem életem. Veletek ellentétben, akiknek ez lassan hobbi.

Sőt, úgy általában egyetlen tiszásnak sem kívántam rosszat. Nem kívántam, hogy kirúgják a munkahelyéről. Nem kívántam, hogy tönkremenjen. És végképp nem kívántam senkinek a halálát.

Ehhez képest azt, amit ti nap mint nap megengedtek magatoknak velem szemben, én soha nem tettem meg másokkal.

És mégis vannak, akik elvárják, hogy erre mindig mosolyogva, kedvesen, rezzenéstelen nyugalommal reagáljak.

Nem vagyok sem szervilis, sem Teréz anya.

Idejössz káromkodni, fenyegetőzni, mocskolódni, minden jogom megvan ahhoz, hogy elküldjelek melegebb éghajlatra.

Az pedig, hogy kihúzom a gyufát Magyar Péternél, és akkor majd meglátom, mi lesz...

Ez konkrétan megfélemlítés.

Mivel húzom ki a gyufát?

A kritikámmal?

Mert ha egy politikusnál a kritika már a gyufa kihúzásának számít, és annak következménye lehet, akkor legalább megtudjuk, hogy már nem demokráciában élünk.

Mert a vélemény nem fenyegetés.

A fenyegetés az, amikor valaki azt sugallja, hogy a véleményednek következménye lesz.