Az új magyar kormány első hónapja alapján egyértelműen kirajzolódik egy Európa felé forduló politikai irányvonal. A kabinet nemcsak az Európai Unióval való szorosabb együttműködést hangsúlyozza, hanem az eurózónához való csatlakozás szándékát is. Ezzel szemben az amerikai, kínai vagy orosz vezetéssel eddig nem került sor magas szintű kétoldalú találkozókra, és egyelőre ilyen egyeztetések sincsenek napirenden.
Mindez arra utal, hogy Magyarország gazdasági kapcsolatai a jövőben még inkább Európára koncentrálódhatnak, ami egyben az európai gazdasági folyamatoktól való függőség erősödését is jelentheti.
Éppen ezért kedvezőtlen fejlemény a magyar kormány számára, hogy az Európai Központi Bank három év után 25 bázispontos kamatemelést hajtott végre az elhúzódó energiaválság és a gyorsuló infláció miatt. Emellett lefelé módosította az európai GDP-növekedés előrejelzéseit, miközben a következő évekre vonatkozó inflációs várakozásokat emelte. Ennek bizony a magyar gazdaságra is negatív hatásai lesznek.
Christine Lagarde jegybankelnök egyébként az iráni háború nyomán emelkedő energiaárakra hivatkozva hangsúlyozta, hogy az inflációs kockázatok továbbra is egyértelműen felfelé mutatnak.
/posztok.hu

Ejnye no. Itt valaki hazudik…




szerintetek jó az írány az új baloldali LIBERÁLIS kormánynak? Írjátok meg kommentben! Osszuk meg a videót jusson el mindenkihez 🤝 hajrá Magyarok ❤️

️
