In memoriam Hegedűs Lóránt

Ma 10 éve hunyt el Hegedűs Lóránt püspök, a magyar reformátusság rendszerváltoztatás utáni történelmének korszakos alakja. Tudományos, teológiai és egyházvezetői munkásságát az utókor megőrizni, megörökíteni és ápolni tartozik. Egy évtizeddel ezelőtti halálakor a Magyar Nemzetben megjelent nekrológban emlékeztem a nagy magyar püspökre.

“Egy dús élet

Szombaton, 82 éves korában elhunyt dr. Hegedűs Lóránt püspök, a Magyar Református Egyház Zsinatának korábbi lelkészi elnöke. A tragikus hír csak kevesek számára képes visszaadni az egyetemes magyarságot ért veszteséget.

Abban a szerencsében lehetett részem, hogy a Lónyay Utcai Református Gimnázium diákjaként, illetve édesapám egyházi szerepvállalása miatt személyesen is ismerhettem a néhai egyházfőt, aki a rendszerváltozás után tizenkét éven keresztül a Dunamelléki Egyházkerület püspökeként, illetve hat éven át zsinati elnökként rendkívüli elkötelezettséggel, egyedülálló tudással és a fiatalokat meghazudtoló munkabírással vett részt a református egyház kommunista diktatúra utáni újjáépítésében.

Küldetéses ember volt, aki pontosan látta, hogy a diktatúra vége nem kevesebb és könnyebb, hanem több és nehezebb feladatot tartogat az egyházak és így a reformátusok számára, mint amennyi a kommunizmus alatt eltűrt hitélet fenntartásához elegendő volt. Ő, aki Ravasz László segédlelkészeként 1956-ban megkondította a Kálvin téri templom harangját, hogy azután a szocialista önkény büntetésből lelkészi szolgálatra évtizedekre a fővárostól több száz kilométerre száműzze, pontosan érezte, hogy ahol a rendszerváltozást követő évek kegyelmi pillanataiban nem sikerül visszaszerezni a diktatúra által elvett oktatási és szociális intézményeket, ott évtizedekre veszítjük el a lehetőségét a lelki megújuláshoz elengedhetetlen egyházi közfeladat-ellátásnak. Az újraindult egyházi alap- és középfokú oktatás, a Károli-egyetem, az egyházi fenntartású kórházak és szociális intézmények hasonló számban soha nem nyitották volna meg, illetve újra a kapuikat az ő állhatatos küzdelme, végtelen hite és kitartása nélkül.

Halálával a XX. század egyik legnagyobb református püspöke távozott az élők sorából. Életműve: a püspöksége alatt újjáéledt magyar református egyház, könyvei, írásai és igehirdetései azonban köztünk maradnak. Bennük és általuk velünk marad ő is. Soha nem felejthetjük el a páratlan műveltségű püspököt, a jószívű és figyelmes embert, az elkötelezett magyar hazafit. Amit Hegedűs Lóránt Antall Józsefre vonatkoztatva a néhai miniszterelnök temetésén Arany Jánostól idézett, az életútját ismerve rá is igaz:

„Nem hal meg az, ki milliókra költi
Dús élte kincsét, ámbár napja múl;
Hanem lerázván, ami benne földi,
Egy éltető eszmévé finomul,
Mely fennmarad s nőttön nő tiszta fénye,
Amint időben, térben távozik;
Melyhez tekint fel az utód erénye:
Óhajt, remél, hisz és imádkozik.”