🤝 Öröm és megtiszteltetés volt találkozni Andreas Norlén úrral, a svéd parlament elnökével. 

Jó hír!
A Kormány duplájára emeli a munkába járásra adható kedvezményes költségtérítést.
🤝 Öröm és megtiszteltetés volt találkozni Andreas Norlén úrral, a svéd parlament elnökével. 

Megbeszélés Joshua Volz-zal, az amerikai energiaügyi minisztérium Afrikáért, Közel-Keletért, Európáért és Eurázsiáért felelős helyettes államtitkárával, majd azt követően Kevin Roberts, az amerikai…
A nyomás ellenére is ki kell tartanunk legfőbb nemzeti érdekünk, a BÉKE mellett
Ma Litérről jelentkezünk!

A választókerületem 10 ezer feletti települései mellett, a 10 ezer alattiak is számíthatnak a kormány segítségére. Ők összesen csaknem 400 millió forintot kapnak, melyből…
Dúl a háború a szomszédban, a bőrünkön érezzük az elhibázott szankciók negatív következményeit. Nekünk most is elsődleges feladatunk a magyar munkahelyek megvédése.
A magyar emberek úgy döntöttek, hogy maradjunk ki a háborúból. Nekünk az a kötelességünk, hogy ennek a döntésnek érvényt szerezzünk, hogy megvédjük Magyarországot és a magyar emberek biztonságát. Mi…
Jessika Roswall svéd EU-s ügyekért felelős miniszter asszony fogadott hivatalában.
🤝Mindketten elkötelezettek vagyunk a konstruktív európai együttműködés érdekében, ezért hamar sikerült közös…
Sokszor, sokat beszélünk Magyarország újratervezéséről. Ehhez azonban nem elég a politikai akarat, a helyi közösségek és az üzleti világ szereplői nélkül nem sikerülhet. A nyírségi Kállósemjénben a…