Árad a tiszás önkény.
Harcolni fogunk a demokratikus Magyarországért!
Ennyi.
Európa most is mélyen hallgat, hogy az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam ezzel megszűnt Magyarországon!
A 17. Alaptörvény-módosítás hosszú és sötét árnyékot vet hazánkra.
"Maradandó bizonyítéka azonban egyúttal annak is, hogy a szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot a demokráciát a hatalommegosztás elvét hatalmi érdekből megtaposták. E döntésért a kizárólagos felelősség az alkotmánymódosító hatalmat terheli.
Az 1956 örökségéből a rendszerváltáskor létrejött demokratikus jogállam ezzel megszűnt. Megszűnt egyúttal a köztársasági elnök rendszerváltás óta változatlan legitimitása is, Magyarország következő államfője ugyanis egy, az alkotmányos értékeket sértő eljárással elmozdított elnök helyébe fog lépni. A köztársasági elnöki intézmény a végrehajtó hatalom és a politika kiszolgáltatottjává válik, közjogi szerepe elhalványul, alapfunkciója megszűnik. Megszűnik továbbá bármilyen féket vagy ellensúlyt képezni."
Köszönöm az 1990-es rendszerváltás utáni Magyarország utolsó legitim köztársasági elnökének szolgálatát!
/posztok.hu



