Sokan még nem érzik, mit jelent az, ami ma Magyarországon történik. Amikor a jog helyébe a leplezetlen politikai akarat lép, akkor az önkény kezdődik.

A köztársasági elnök politikai nyomásra történt eltávolítása olyan határátlépés, amilyenre a rendszerváltoztatás óta nem volt példa. Ezért a felelősség Magyar Pétert és a TISZA Pártot terheli.

Ha ezt ma meg lehet tenni a köztársasági elnökkel, akkor holnap bárkivel meg lehet tenni. Egy jogállamban nincs olyan politikai cél, amely felülírhatja az alkotmányos intézmények függetlenségét.

A történelem azt tanítja, hogy az önkény nem egyik napról a másikra válik mindenki számára nyilvánvalóvá. Lassan, de következetesen épül fel, egyre több határt átlépve. Mire a mindennapokban mindenki megérzi a következményeit, gyakran már késő – és soha nem lehet tudni, meddig tart, és milyen árat kell fizetni érte.

Egy ország nem lehet erős, ha a legalapvetőbb alkotmányos intézményeit politikai bosszú eszközévé teszik. Magyarország többet érdemel annál, mint hogy a hatalomvágy felülírja a tiszteletet, a jogot és a nemzeti egységet.

Mi nem a káoszban hiszünk, hanem a rendben. Nem az erő politikájában, hanem a törvény erejében. Épp ezért a demokratikus kereteket, az alkotmányos rendet és Magyarország stabilitását minden körülmények között meg kell védenünk.

A jogállam ott ér véget, amikor már a legmagasabb közjogi méltóság sem élvez alkotmányos védelmet a politikai hatalommal szemben! Ez a mai nap nem egy emberről szól, hanem Magyarország jövőjéről!

Ott tartunk, hogy Magyar Péter már nyíltan Németországból érkező „jóváhagyásokkal” próbálja legitimálni a saját alkotmányellenes lépéseit! Joggal merül fel a kérdés: máris megérkeztek a külföldi…

A 17. Alaptörvény-módosítás hosszú és sötét árnyékot vet hazánkra.

"Maradandó bizonyítéka azonban egyúttal annak is, hogy a szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot a demokráciát a hatalommegosztás…

Rétvári Bence:

Aki erőszakkal távolítja el a köztársasági elnököt, és még büszke is rá, az az ország bármely polgára ellen képes erőszakra.
Önkény vagy szabadság, ez a kérdés, válasszatok!

Ha az Alaptörvénybe foglalva eltávolítják a hivatalából a köztársasági elnököt, akkor mire számíthat itt a többi ember?

Ezért a felelősséget Magyar Péter és a Tisza Párt viseli.
Magyar Péter és a Tisza Párt az Európai Unióban példátlan módon erőszakos támadást intézett a köztársasági elnök ellen, méltatlan helyzetbe…

Az önkény mától beköszöntött. Ma a köztársasági elnök, holnap te, én, mindannyiunk
❤🤍 Köszönjük elnök úr!

A mai napot jegyezzük meg örökre, mert:
"... a szabad társadalom alapértékeit, a jogállamot a…

A Pride után vége a vitának; vagy most kezdődik csak igazán?

Milyen szelek fújnak most Magyarországon az áprilisi kormányváltás után? Változik a házasság vagy az örökbefogadás szabályozása hazánkban?…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média