️Kapitány “Shell-milliárdos” Istvánnak küldik a fotót szeretettel Szabolcsból!
676 Ft a gázolaj a 615-ös védett ár helyett.
NEM SZTRÁDA, “sima” városi kút. Csak mert a Shell-részvényes milliárdos olyan…
Az elhibázott iskolakezdési támogatás, a tanárok 0,4 százalékos, megalázó béremelése és a 480 forintos benzinár után ma, a Tisza Párt egy újabb választási ígéretét szegte meg. Ismét bebizonyosodott, hogy végig hazudták a kampányt, és amint megkapták az emberek bizalmát, kicsinyes módon átverik, becsapják őket.
Magyar Péter a kampány során több nyilvános beszédben és a "Nemzet Hangja" szavazási akcióban is megerősítette, nemcsak a vényköteles, hanem a vény nélkül kapható készítmények, vagyis minden gyógyszer áfáját eltörlik. Magyar Péter "Nemzet hangja" konzultációját bemutató sajtótájékoztatón azt mondta: "Itt is szeretném elmondani, hogy itt csak a gyógyszerekről beszélünk; mindenféle gyógyszerről, a vényköteles és az egyébként kapható gyógyszerekről." A "Nemzet Hangja" szavazási akcióban a következő mondat szerepelt: a TISZA párt javaslata egyszerű és igazságos: 0 százalékra kell csökkenteni a gyógyszerek áfáját, hogy senkinek ne kelljen választania gyógyulás és túlélés között. Egyetért-e Ön azzal, hogy a gyógyszerek áfája 0 százalékra csökkenjen? A válaszadók több mint 92 százaléka erre mondott igent.
A Tisza Párt a választási ígéretével szemben ma az Országgyűlésben úgy döntött, hogy csak a vényköteles gyógyszerek áfáját csökkenti. Ez azért átverés, mert a vényköteles gyógyszerek jelentős része, különösen azok, amelyeket a krónikus betegek szednek, általában 50-90 százalékos társadalombiztosítási támogatásban részesülnek. A Tisza Párt bőszen ünnepeltetett áfacsökkentése így a valóságban átlagosan dobozonként 56 forint megtakarítást jelent a krónikusan beteg magyar emberek számára. Azok, akik a betegségük miatt több gyógyszert is szednek, talán egy gombóc fagyi árát is megspórolhatják.
A kormánypárt cinizmusának csúcsa, hogy azzal ünnepeltetik magukat: a gyógyszerek áfájának csökkentése miatt 7 milliárd forint marad a betegeknél. A valóság ugyanis az, hogy a TB támogatás miatt ebből 5 milliárd forint a NEAK-nál, vagyis az államnál marad, miközben a magyar családoknál maradó pénz sokszorosát szedik vissza a csillagászati áron lévő üzemanyagok áfáján.
A helyzet egyértelmű: a Tisza Párt egy újabb választási ígéretét szegi meg, egy újabb választási hazugsággal lepleződött le. A Tisza Párt mai döntésével a tanárok, és a gyermeket nevelő családok után az alacsony keresetű, krónikusan beteg embereket alázza meg. Ezért a döntésért Magyar Péternek nem ünnepelnie kellene, hanem bocsánatot kérnie minden beteg, gyógyszert szedő magyar embertől.
️Kapitány “Shell-milliárdos” Istvánnak küldik a fotót szeretettel Szabolcsból!
676 Ft a gázolaj a 615-ös védett ár helyett.
NEM SZTRÁDA, “sima” városi kút. Csak mert a Shell-részvényes milliárdos olyan…
A Tisza-frakció ma megszavazta Baka Andrást Magyarország köztársasági elnökének.
Mi ezt nem fogadjuk el. Az utolsó legitim köztársasági elnök Sulyok Tamás volt. Az ő illegitim elmozdítását nem ismerjük…
️BAKA ANDRÁS NEM A MI ELNÖKÜNK
️
A modern, független Magyarország az 1956-os forradalom szellemi örökségére épült. Ez a nemzeti alapvetés a Tisza-kormány hatalomra kerülésével végleg megdőlt, mert…
A tiszások azzal érveltek Sulyok Tamás illegális eltávolításakor, hogy nem képviseli a nemzeti egységet és szerintük fontos ügyekben nem szólalt meg.
Baka András legalább két fontos nemzeti ügyben a…
andrás baka “megválasztása” nem alkotmányos ficam, hanem alkotmányos gerinctörés.
Ennyi.
Miután Magyar Péter Facebook-kormánya nap mint nap bizonyságát adja alkalmatlanságának és tehetetlenségének, számára csak a visszamutogatás marad. Kaminski Fannyt és a cégét nyilvánvalóan politikai…
Baka András megválasztása nemcsak illegitim, hanem 1956 örökségének megcsúfolása is. #nemazénelnököm
Ma az Országgyűlés megszavazta a rendészeti feladatellátás „racionalizálásával” összefüggő törvényjavaslatot.
Meggyőződésem, hogy ez a törvény a TEK rendőrségbe való beolvasztásával, hatásköreinek…
Átlagosan 60 forintot hagy minden magyarnál a vényköteles gyógyszerek áfamentessége!
Magyar Péter megint becsapta a magyar embereket, köztük a saját szavazóit is!