Átlagosan 60 forintot hagy minden magyarnál a vényköteles gyógyszerek áfamentessége!
Magyar Péter megint becsapta a magyar embereket, köztük a saját szavazóit is!
Ma az Országgyűlés megszavazta a rendészeti feladatellátás „racionalizálásával” összefüggő törvényjavaslatot.
Meggyőződésem, hogy ez a törvény a TEK rendőrségbe való beolvasztásával, hatásköreinek megcsonkításával gyengíti a terrorelhárítás hatékonyságát, és a Tisza-kormány ezzel azt az üzenetet küldi, hogy a terrorelhárítás már nem prioritás.
A mai biztonsági környezetben ennek sem oka, sem szükségessége, sem ésszerű magyarázata nincs.
A megszavazott törvény másik neuralgikus pontja az Országgyűlési Őrség beolvasztása a Készenléti Rendőrségbe. Ez nyílt támadás a parlamenti autonómia ellen. Demokratikus jogállamban alapvető, hogy a törvényhozó hatalom függetlensége miatt a házelnök a végrehajtó hatalomtól teljesen független szervvel tartsa fenn a rendet. Az Országgyűlési Őrség tehát a hatalmi ágak megosztásának fizikai és közjogi garanciája. Azzal, hogy a kormány ezt a feladatot a Belügyminisztérium alá tartozó rendőrséghez utalja, a kommunista diktatúra modelljét és reflexeit állítja vissza. A végrehajtó hatalom ezzel közvetlen politikai kontroll alá vonja a Parlament épületét és a képviselők „védelmét” is.
Magyarország biztonságáért elkötelezett politikai közösségként a frakciószövetség ezt a törvényt nem szavazta meg. Ebben nincs alku.
Álláspontom szerint a jogszabály nem racionalizálás, nem hatékonyságnövelés, és legkevésbé sem szolgálja a magyar emberek biztonságát. Nem beszélve arról, hogy a jogállamiság egyik fő pillérét, a hatalmi ágak megosztásának elvét is durván sérti. Hangsúlyozom, hogy ez utóbbi miatt – kezdeményezésemre – a Fidesz–KDNP-frakció az Alkotmánybírósághoz fordul utólagos normakontroll iránti indítvány benyújtásával.
/posztok.hu


️ Hazug, gyalázatos kampánnyal nyertek választást. Ezt már nem lehet meg nem történtté tenni. De a hazugságot le lehet, és le is kell leplezni!
Az igazság nyomában a héten is! 
️ Bende Balázs a következő adásban Hortay Olivérrel beszélget.
Kedden 18:00-kor a Józan ész YouTube-csatornán!…
A nemzetpolitikát vonjuk ki a pártpolitikai csatározásokból
Napirend előtti felszólalásomban a nemzeti konszenzus megteremtésének lehetőségéről szóltam.
️A 