Együtt ünnepelt a nemzet.
Szent István-napon csaknem nyolcszázezer ember volt Budapest rakpartjain,
a tűzijátékot csaknem félmillióan nézték a helyszínen.
️BREAKING: Az önimádó MANöken képtelen feldolgozni, hogy látványosan csökken az érdeklődés iránta, ezért ócska személyeskedéssel és hergeléssel próbálja magára irányítani a figyelmet. 
A liberális propaganda természetesen most is hű partnere ebben. 
Mai uszítása és hazugsága a miniszterelnök horvátországi nyaralásáról szól, és hamis állításokat tartalmaz “yachtozásról”, “luxus ételekről”, miegyebekről. Nyilván semmi nem úgy van, ahogy leírja, de a szektának pont ennyi kell.
Ahhoz azonban már emberfeletti gátlástalanság szükséges, hogy Magyar Péter azt állítsa, hogy a miniszterelnök honvédségi géppel ment a horvátokhoz, hiszen ez könnyen ellenőrizhető, amit magam meg is tettem:
A HM mai közlése szerint a miniszterelnök NEM vett igénybe semmilyen honvédségi eszközt, repülőt, akármit vagy bármit az utazásához.
Ennyit tehát a tényekről.
️
Te meg hazudj, Péter, a kamuprofilok csápolnak érte, a libsi sajtó szolgalelkűen tudósítja a fröcsögésedet, de valójában már egyre többen látják az országban, hogy milyen ember is vagy! 
233 nap, és felkenődsz a falra! 
A megosztásokat köszönöm! 
/posztok.hu
A Szent István-napi tűzijátékra idén 450 ezer fő érkezett, ami 125 ezerrel több az előző évhez képest! 365 ezer honfitársunk volt kint személyesen (ami 41% növekedés tavalyhoz képest), valamint 89…
európai vagy
ukrajnai bizottság? Felháborító, távozniuk kellene most rögtön!



️
️
️ A Magyar Turisztikai Ügynökség rendelkezésére álló mobilcella adatok alapján az augusztus 20-i ünnepre mobiltelefonnal érkező látogatók száma meghaladta a 798 ezer főt a rakpartokon és azok…