Köszönjük forrófejű Peti pojácának a több mint kétmillió magyar által leadott szavazat semmibevételét és megkérdőjelezését! “Szeretni” fogják az emberek!
Nyilván fáj neki, hogy ez bizony kétszer annyi, mint ahányan a tiszásoknak rendezett pártszavazáson részt vettek. (Ami természetesen egy manipulált szavazás volt, mint minden a Tisza Pártban, erről szóló bizonyítékok később.)

Ma reggel izzadtan arra ébredt az ukrán kémek gyöngye, hogy valamit muszáj lesz hazudnia a VOKS2025-ről, mert ez a 2,2 millió szavazat lerombolhatja Hann Endre bácsi mediános manipulációját.
Érezte Peti, hogy átlépték a hihetőségi küszöböt, és már neki is feltűnt, hogy inkább kineveti őket az ország a kamu közvélemény-kutatásaikkal. (Hann Bandi bácsit és a Mediánt már a bukott perei óta.)

Kitalálta hát, hogy hazudik egyet (mégsem múlhat el nap anélkül), majd ráböfögte a rokinyuginak, alkesznek, büdösnek nevezett szektásaira, hogy a kétmillió szavazat, az tulajdonképpen csak ötszázezer.
Mert neki ezt egy postás mondta.

Az első szó a köszöneté!
Köszönjük, mert ezzel a pojáca minden elődje is próbálkozott már, és egyiknek sem jött be. Az emberek nem szeretik, ha semmibe veszik a véleményüket, megtorolják a választáson. Azt meg különösen, ha a brüsszeli gazdik kérésére próbálja hitelteleníteni az ukrán csatlakozásról szóló szavazást. Így küzd hát megbízhatatlan Peti az ukrán haverjaiért, hajrá! 👍

Nyugsi van minden tiszásnak, hamarosan kiderül, mit gondolnak a magyarok az ukrán csatlakozásról!


Keresztény alapokon állva, tiszteletben tartva hagyományainkat, azért dolgozunk, hogy a következő generációknak is erős, büszke és élhető Magyarországot adjunk át.

„Meg lehet enni czinkanállal is, csak legyen mit” - jegyezte meg Berzsenyi Dániel egy ajándékba kapott ezüstkanál kapcsán.

Az üzenet, amivel Niklára, a XXXV. Berzsenyi Helikon Napokra érkeztem,…

Magyarország válaszút előtt áll.

Az európai politikai térképet két markánsan eltérő politikai irányvonal határozza meg. Az egyik oldalon a nemzeti erők állnak, amelyek elutasítják a bevándorlást, nem…

Brüsszelben így akarják átnyomni Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását – Magyarország álláspontjával szemben.

Az Európai Bizottság szándéka egyértelmű: eltörölné az egyhangú döntéshozatalt, és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média