70 millió forintra büntette meg és kitiltotta a Parlamentből a füstgyertyát gyújtó momentumos képviselőket a házelnök. Ez a minimum, amit megérdemelnek!

Nem kell megijedni, hogy egyedül vagyunk, mert mégis kiderülhet, hogy nekünk van igazunk. Mindenki látja, hogy ez a háború elveszett. Rossz döntés volt beleugrani. A magyaroknak volt igazuk.…

A hatóságok nehéz helyzetben voltak, mert az eddigi jogi helyzetben nem volt tisztázva, hogy kinek van elsőbbsége: a szabadosságnak vagy a szülők gyermekneveléshez fűződő jogainak. Ki az első? A pride…

Sokan igyekeznek meggyőzni bennünket arról, hogy a drog veszélyeit eltúlozzuk, hiszen az alkoholnak is lehetnek súlyos kockázatai, mégsincs betiltva - mondta el a kábítószer-kereskedelem elleni…

Ameddig a magyarok nem mondják el véleményüket Ukrajna európai uniós tagságáról, addig semmilyen ezzel kapcsolatos közös álláspontot nem tudunk támogatni - jelentette ki Orbán Viktor Brüsszelben, az…

️ Kérem hallgassák meg.

Ismét egy jó példa arra, hogy a térségi szereplők együttműködése miként indíthatja sikeresen a Versenyképes Járások Programot.

Egy kis történelem, választókerületi érintettséggel:
Wohlmuth Ferenc 1855. július 27-én született Sopronnyéken, 1881-ben szentelték pappá.
1894-ban került a Komárom megyei Császárra plébánosnak, ahol…

1999 óta ünnepeljük ezen a napon a költői kifejezésmódot, a nyelvi sokszínűséget.

Alexandr Puskin: Az élet szekerén

Megrakják néha roskadásig,
de a kocsi vígan repül:
a vén Idő ül a bakonés hajt,
hajt…

Folytatódik alapszervezeteinket bemutató sorozatunk, ezúttal Cegléden.

Cegléden 2007-ben alakult újjá a KDNP, és megkezdte működését az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség (IKSZ) is. A…

Hiába sürget bennünket Zelenszkij elnök úr, vagy áll éppen a feje tetejére, amíg a magyarok véleményét nem ismerjük, addig én őt ebben nem tudom támogatni.

- Orbán Viktor -

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média