Időszerűnek éreztem az Európa jövőjéről szóló konferencia keretében egy olyan webináriumot szervezni, amelyen neves nemzetközi és magyar előadókkal tekinthetjük át az Európai Unió, a tagállamok és az állampolgárok változó viszonyát, helyzetét.

Európának jövője akkor van, ha tiszteljük és megbecsüljük európai kultúránkat, sokszínű örökségünket. Csak így tud Európa ragyogni a világban és jelenlegi sikertelenségéből kitörni.

Köszönöm a részvételt mindenkinek, aki követte ezt a beszélgetést és a felszólalóknak:

Spyridon Flogaitis úr, az EPLO igazgatója, egyetemi tanár,
Prokópios Pavlópoulos úr, a Görög Köztársaság korábbi elnöke, egyetemi tanár,
Jean-Pierre Raffarin úr, a Francia Köztársaság korábbi miniszterelnöke,
Martonyi János úr, Magyarország korábbi külügyminisztere, emeritus professzor,
François-Xavier Bellamy úr, az Európai Parlament képviselője, filozófia professzora
Fejérdy Gergely úr, a Habsburg Ottó Alapítvány tudományos ügyekért felelős igazgatóhelyettese, a Külügyi Intézet docense
Kruzslicz Péter egyetemi adjunktus úr, a Szegedi Tudományegyetem francia nyelvű egyetemi központja igazgatója.

️Cseh Katalin beismerő vallomást tett
☝️Cseh Katalin a napokban egy TV-műsorban nyilvános beismerő vallomást tett.
️Elismerte ugyanis, hogy valóban a Pannónia Nyomda…

"Az alpolgármester, aki a Jobbik, a DK, az LMP, a Momentum és az MMM jelöltjeként indul az előválasztáson, nem karlendít mosolyogva a zsidóellenes feliratok előtt, hanem integet a többieknek, hogy…

A család a nemzet alapja, a fenntarthatóság záloga. A gyermek pedig életünk folytatásának egyetlen útja. Gyermekeinken keresztül folytathatjuk a keresztény, morális, európai életet. A népesedési…

Míg a baloldal ünnepel, hogy bebújtak mindannyian Gyurcsány hóna alá, addig az emberek nem felejtenek: Már több mint 500.000-en írtátok alá a STOP Gyurcsány! STOP Karácsony! petíciót. Több mint…

“Orbán Viktornak igaza van amikor politikájának középpontjába a családok támogatását helyezi!”

Mike Pence, az USA egykori alelnöke a IV. Demográfiai Fórumon

70 éve is egyházellenes volt a baloldal, most is az.

A kommunisták szellemi örökösei ma is egyházellenes politikát folytatnak. A legutóbbi javaslatuk a gyónási titok eltörlése volt, ami egy…

A gyermekek jelentik a nemzet jövőjét!
Orbán Viktor: A magyar családpolitika 5 pillére.
A gyermekvállalás anyagi értelemben is előny, és ne hátrény legyen.
A családokat saját tulajdonú lakáshoz kell…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média