A holokauszt áldozataira emlékezünk. 🙏🕯
A szankciók az ukránoknak nem segítenek. Az oroszokat nem kényszerítik térdre. Viszont iszonyatos károkat okoznak Európának, és benne Magyarországnak is.
Ezt a magyarok tudják, értik és elutasítják.
A holokauszt áldozataira emlékezünk. 🙏🕯
A baloldal megmondta, ha mandátumot kap, akkor azt fogja tenni, amit mondanak neki.
Mi pedig azt mondtuk, hogy van magyar nemzeti érdek. Ez pedig az, hogy Magyarország kimaradjon ebből a háborúból.
“Ha fegyvert küldesz, mondhatsz, amit akarsz, benne vagy a háborúban!”
(Orbán Viktor)
Legyen mielőbb béke!
️

Minél erőteljesebben és nyilvánvalóan fogalmazzák meg a magyar emberek a saját nemzeti érdeküket, annál nehezebb legyűrni a magyar miniszterelnököt.
Magyarország nem hagyja magát!
Ma azokra emlékezünk, akik a holokauszt során életüket vesztették és tisztelettel adózunk a túlélőknek.
Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak.
De nem sodorhatnak bele minket a háborúba!
Az ember hol lámpát gyújtott, hogy lásson valamit, hol meg sietve eloltotta, nehogy megijedjen attól, amit látnia kell. /Kertész Imre/
Raoul Wallenberg svéd diplomata a holokauszt idején Budapesten magyar zsidók tízezreinek mentette meg az életét. A második világháború után a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan sohasem tért már haza. A…
👉Férfimunka volt!
Véget ért az Európa Tanács januári közgyűlése!
Eredményes hetet zártunk, hiszen a májusi 4. csúcs tartalmi előkészítése és a kárpátaljai magyaroknak nyújtott jogi segítség is az…