Minél erőteljesebben és nyilvánvalóan fogalmazzák meg a magyar emberek a saját nemzeti érdeküket, annál nehezebb legyűrni a magyar miniszterelnököt.
Magyarország nem hagyja magát!
Ma azokra emlékezünk, akik a holokauszt során életüket vesztették és tisztelettel adózunk a túlélőknek.
Ütnek, vernek, rúgnak, harapnak. De nem sodorhatnak bele minket a háborúba!
Az ember hol lámpát gyújtott, hogy lásson valamit, hol meg sietve eloltotta, nehogy megijedjen attól, amit látnia kell. /Kertész Imre/
Raoul Wallenberg svéd diplomata a holokauszt idején Budapesten magyar zsidók tízezreinek mentette meg az életét. A második világháború után a Szovjetunióba hurcolták, ahonnan sohasem tért már haza. A…
👉Férfimunka volt!
Véget ért az Európa Tanács januári közgyűlése!
Eredményes hetet zártunk, hiszen a májusi 4. csúcs tartalmi előkészítése és a kárpátaljai magyaroknak nyújtott jogi segítség is az…
Ennyi veszteséget okoznak a háború és annak következményei idén Magyarországnak.
Emlékezünk a hősökre, akik emberek tudtak maradni az embertelenségben.
Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!