Nem hajlongunk, nem kushadunk, és nem rejtjük véka alá a véleményünket akkor sem, ha ez nem tetszik másoknak.

Megfogadtuk, hogy eltántoríthatatlanok leszünk, mindig kiállunk Magyarországért,
és soha, de soha nem fogjuk feladni egyetlen percre sem.

Rejtő Ildikó volt a vendégünk a KIMBA-n.
Ildikó néni kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója. A magyar női vívás történetében páratlanul eredményes pályafutása alatt…

🟠 A 75 éves Európa Tanács a nemzetközi kisebbségvédelem legfontosabb nemzetközi intézménye.
🟢 A héten a parlementi közgyűlésben kiemelt témaként foglalkoztunk az Európa Tanács (ET) negyedik…

A sport összeköt minket 🙏🤺🙏‼️

Megalakult a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma (MEEF), amelynek egyik ötletgazdája és egyben társadalmi elnöke nem más, mint a háromszoros olimpiai bajnok…

Ahogy eddig is, most is erősebben jövünk ki a válságból, mert meg kell védenünk a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket.

Nekünk Magyarország az első!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média