Rejtő Ildikó volt a vendégünk a KIMBA-n.
Ildikó néni kétszeres olimpiai és ötszörös világbajnok tőrvívó, a Nemzet Sportolója. A magyar női vívás történetében páratlanul eredményes pályafutása alatt összesen hét olimpiai és tizenöt világbajnoki érmet nyert.

🟠 A 75 éves Európa Tanács a nemzetközi kisebbségvédelem legfontosabb nemzetközi intézménye.
🟢 A héten a parlementi közgyűlésben kiemelt témaként foglalkoztunk az Európa Tanács (ET) negyedik…

A sport összeköt minket 🙏🤺🙏‼️

Megalakult a Magyar Élsportolók Érdekvédelmi Fóruma (MEEF), amelynek egyik ötletgazdája és egyben társadalmi elnöke nem más, mint a háromszoros olimpiai bajnok…

Ahogy eddig is, most is erősebben jövünk ki a válságból, mert meg kell védenünk a rezsicsökkentést, a családtámogatásokat, a nyugdíjakat és a munkahelyeket.

Nekünk Magyarország az első!

Az igazi veszélyt az a dollárbaloldal mögött álló pénz, média és nemzetközi hálózat jelenti, amit csak több millió magyar egyszerre szoríthat ki az országból.

Magyarország azonban nem hagyja magát.…

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média