Összevont poszt

Hivatalosan is döntött a Fidesz- és a KDNP-frakció arról, hogy Novák Katalin volt családügyi minisztert jelöli köztársasági elnöknek.

Az államfőválasztás várhatóan március 10-én lesz az Országgyűlésben…

Hivatalosan is döntött a Fidesz- és a KDNP-frakció arról, hogy Novák Katalin volt családügyi minisztert jelöli köztársasági elnöknek.

Az államfőválasztás várhatóan március 10-én…

Választókerületünkben az elmúlt időszakban közel 175 millió forint értékben építettünk és újítottunk fel szolgálati lakásokat.

Bács-Kiskun 04. számú választókerülete is előre megy, nem hátra!

A kínai Baolong csoport 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Szigetszentmiklóson, és csak a teljesség kedvéért…

A fasizmus több százezer áldozatot követelt Magyarországon.

A Duna-parton a holokauszt-emlékmű a II. világháborúban a nyilaskeresztes fegyveresek által áldozatul esett budapesti embereknek állít…

Orbán Viktor miniszterelnök ma Jair Bolsonaro brazil elnökkel tárgyalt Budapesten. A találkozó diplomáciatörténeti jelentőségét az adja, hogy ő az első brazil államfő, aki hazánkba látogatott.

A…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média