🤝 A józanok koalíciója
Jair Bolsonaro brazil elnök látogatása Budapesten
🤝 A józanok koalíciója
Jair Bolsonaro brazil elnök látogatása Budapesten
Választókerületünkben az elmúlt időszakban közel 175 millió forint értékben építettünk és újítottunk fel szolgálati lakásokat.
Bács-Kiskun 04. számú választókerülete is előre megy, nem hátra!
A kínai Baolong csoport 5 milliárd forintos beruházást hajt végre Szigetszentmiklóson, és csak a teljesség kedvéért…
A fasizmus több százezer áldozatot követelt Magyarországon.
A Duna-parton a holokauszt-emlékmű a II. világháborúban a nyilaskeresztes fegyveresek által áldozatul esett budapesti embereknek állít…
Orbán Viktor miniszterelnök ma Jair Bolsonaro brazil elnökkel tárgyalt Budapesten. A találkozó diplomáciatörténeti jelentőségét az adja, hogy ő az első brazil államfő, aki hazánkba látogatott.
A…
Megnyílt a 28. FeHoVa a Hungexpon
Orbán Viktor: Brazília elnöke Magyarországon.
🤝🇧🇷
Minden olyan törekvés, amely a béke megőrzését segíti, Magyarország érdekeivel egyezik. Jair Bolsonaro: nagy öröm, hogy itt lehetek, Magyarország…
Sajtótájékoztató Balatonfüreden
A kormánypártok azon dolgoznak a következő 45 napban, hogy ne térjen vissza a Gyurcsány-Bajnai korszak, a megszorításokkal, adó- és rezsiemelésekkel. Előre kell menni,…
El kell mennünk az emberekhez, minden kapu és ajtó mögé el kell vinni az üzeneteinket.
El kell mondani a közösen elért eredményeinket, és hogy mi mindent veszíthetünk azzal, ha a Gyurcsány-Bajnai-…
Nekünk mindig Magyarország az első!
☝️A balatonfüredi kihelyezett frakcióülésen a Fidesz Külügyi Kabinet is tanácskozott.
Brüsszel a vitákat hatalmi szóval akarja rendezni. Míg 2015-ben azért…