Magyarországon 10 lakásvásárlásból 4 otthon startos ügyfelekhez köthető, az Otthon Start Program keretében valósul meg.

A program sikerét garantálja az is, hogy a jövő évtől a közszolgálati dolgozók részére biztosított 1 millió forintos otthontámogatás további lendületet fog adni szerintünk az Otthon Start Programnak is, és szintén egy fontos módosítás, hogy 2026. január 1-től az Otthon Start Program megnyílik a külterületen fekvő ingatlanokra is. Ez a várakozások szerint több tízezer ingatlannal fogja növelni a lakáskínálatot - mondta Gulyás Gergely.

A következő napokban, illetve holnap ennek érdekében fogok tárgyalásokat folytatni - Orbán Viktor.

Eredmények és újdonságok. Gulyás Gergely az Otthon Start Programról:

Közös sajtónyilatkozat Christophe Hansen mezőgazdaságért és élelmiszerért felelős uniós biztossal

A Balaton nemcsak üdülőhely, hanem egy közösségi tér is, amely összeköt településeket, embereket.

A Balaton évente több mint 400 milliárd forinttal járul hozzá a központi költségvetéshez. Fontos, hogy…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média