Hiába tagadják - a Tisza Párt megszorításokra készül

Magyar Péterék szerint 1300 milliárd forint plusz pénzre van szüksége az államnak évente. Ezért meg akarják emelni az adókat és a járulékokat. A számítások szerint a jelenlegi magyar átlagkeresetűeknek éves szinten akár több százezer forinttal is többet kellene fizetniük. Ráadásul bevezetnék a vagyonadót, az örökösödési adót a kutya- és macskaadót, növelnék az alkoholos italok és cigaretták áfáját is.

Azt tervezik, hogy bevezetik a progresszív szja-t. Ezzel gyakorlatilag minden átlagkereső zsebébe mélyebben nyúlna az állam. A Tisza megszorító csomagja két új kulcsot emleget:
22 százalékos adót fizetnének azok, akik bruttó 416 ezer forint felett keresnek.
A bruttó 1,25 millió felett keresők esetében pedig már 33 százalékra ugrik az adókulcs.
Tehát a Tisza gazdaságpolitikai csomagjának ez a része széles társadalmi rétegek nettó fizetését érintené közvetlenül.

A Tisza Párt a családi adókedvezmények egy részét eltörölné, egy jelentős részét pedig megnyirbálná. Magyar Péterék kiszivárgott megszorító csomagja szerint a középső jövedelmi sávban 30, a felsőben pedig már 50 százalékos vágást hajtanának végre – ez pedig a gyakorlatban azt jelenti, hogy egy átlagos magyar család minden egyes gyermek után harmadával kevesebb adókedvezményt tudna érvényesíteni.

Magyar Péterék bevezetnék a vagyonadót, ami ráadásul nemcsak a luxusingatlanokra, hanem autókra és különböző nagyobb értékű ingóságokra is kiterjedne. Az adóhatóság minden ingatlan és nagyobb ingóságra kiterjedő teljes vagyonfelmérést hajtana végre. A határvonal nem egy-egy vagyonelemre, hanem a teljes vagyonra vonatkozna. Ide számítana: az összes ingatlan, minden 1600 köbcenti fölötti autó, üzletrész, értékpapír, műtárgy, sőt még a magasabb értékű ékszerek is.

Magyar Péterék kiszivárgott megszorító csomagja szerint drasztikus áfaemelést terveznek az autókra, az alkoholra és a dohánytermékekre. A dokumentum szerint az autók és az autóalkatrészek áfája egységesen 32 százalékra ugrana – ez pedig azonnali és látványos áremelkedést hozna a szalonoktól a szerelőműhelyekig. Mindez a 1600 köbcenti feletti járműveket érintené, épp azt a kategóriát, amely a középosztály jelentős részének mindennapi mobilitását biztosítja.

A dohány- és alkoholtermékek esetében 32 százalékos különadót is bevezetnének.
A lakáskiadások és eladások megadóztatására is készül a Tisza Párt. Ez a gyakorlatban úgy nézne ki, hogy progresszív adóemelést vezetnének be egy sor jövedelemre: a bérleti díjakra, az ingatlaneladásokra, az osztalékokra, a részvényeken és állampapírokon realizált nyereségre.

A dokumentum szerint az elkülönülten adózó jövedelmek kulcsai 20, 30 és 40 százalékra nőnének. Számokban kifejezve ez azt jelenti, hogy egy átlagos lakás kiadása után 20 százalékos adót kellene fizetni, míg egy ingatlan eladásából származó bevételre már a legmagasabb, 40 százalékos kulcsot vetnék ki.

A Tisza átalakítaná a teljes TB-rendszert: megszűnne a jelenlegi, állami alapú társadalombiztosítási modell, a 18,5 százalékos járulék helyét pedig kötelező magánbefizetések vennék át.

A nyugdíjhoz és egészségügyi ellátáshoz már nem az állam biztosítaná a hátteret, hanem kizárólag magánnyugdíjpénztárak és biztosítók – méghozzá jóval drágábban. A minimális csomagok ugyan nagyjából a mostani terhelést fedeznék, de a jelenlegi szintű szolgáltatásokért akár 30-35 százalékot is fizetniük kellene a dolgozóknak.
Aki pedig nem fizet, az csak alap- és sürgősségi ellátást kapna.

A Tisza Párt eltörölné a GYED-et és a gyermekek ingyenes ellátása is megszűnne. Brutális megszorító csomag egyik fókuszában a családtámogatások megnyirbálása állna. A tervezet szerint megszüntetnék a GYED-et és a gyermekek ellátása sem lenne többé ingyenes, a díjakat pedig életmód-alapú bonus–malus rendszerben állapítanák meg. Aki nem fizet, csak alap- és sürgősségi ellátást kapna.

A választások után bevezetnék az eb- és macskaadót. Minden kutya és macska után évi 18 ezer forintot kellene fizetni.
A kisállattartás további drágulását okozná, hogy a program a kisállat-termékekre az áfán felül további 4 százalékos adót rakna – a kutya- és macskaeledeltől kezdve a kisállat-almokon át egészen a papagáj- és hüllőeledelekig.

A baloldal mindig az emberektől veszi el a pénzt, de mi ezt nem fogjuk engedni nekik!

A Balaton nemcsak üdülőhely, hanem egy közösségi tér is, amely összeköt településeket, embereket.

A Balaton évente több mint 400 milliárd forinttal járul hozzá a központi költségvetéshez. Fontos, hogy…

Egyre többször megnézem, egyre nagyobbat ámulok.
Na ez az, amit megpróbáltak eltitkolni. Még a tiszás programíró Dálnoki aláírása is rajta van!
Brutális megszorítócsomagot készítettek elő!

Kőkemény,…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média