2010 óta Trianon évfordulója gyásznapból nemzeti összetartozásunk emléknapjává emelkedett.

Van egy nagy nemzet, amely messze túlnyúlik az országhatárokon.

Ennek a lelki közösségnek a megőrzése, olyan nehéz száz év után, mint amit megéltünk, mégiscsak sikerült.

A nemzeti összetartozás gondolata, érzésvilága erős, talán erősebb, mint a korábbi évtizedekben bármikor is volt.

Az Ismerős Arcok zenekar nemzeti adománygyűjtő koncertet hirdetett a Parajdi árvízkárosultak megsegítésére!

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Nemzeti Szolidaritás jegyében szintén rendkívüli…

Fontos számunkra, hogy minden honfitársunk, így a siketek, nagyothallók, vakok és gyengénlátók is részt vehessenek a társadalmi párbeszédben. Nem hagyjuk ki a…

A Patrióták Európa-szerte megerősödtek, és ez még csak a kezdet!

Már több, mint 1,6 millió ember küldte vissza a VOKS 2025 szavazólapot. Fontos, hogy minél többen mondjuk el a véleményünket Ukrajna uniós tagságáról, hiszen ez egy mindannyiunk életét és egész Európa…

Washingtonban Stephen Schneiderrel, az AIPAC nemzetközi igazgatójával folytattunk megbeszélést.

A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, és teljes mértékben…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média