Az Ismerős Arcok zenekar nemzeti adománygyűjtő koncertet hirdetett a Parajdi árvízkárosultak megsegítésére!

A Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a Nemzeti Szolidaritás jegyében szintén rendkívüli gyűjtést szervezve elindította 1353-as számú adományvonalát.

Álljunk ki a bajba jutott székelyföldi családokért! 🇭

️ Kedves Barátaink

Némán állunk, mert nincsenek szavak arra, ami Erdélyben, Parajdon történik. Nemzetünk, lelkünk, identitásunk egy darabja veszett kárba. Több száz család veszítette el a munkahelyét, megélhetését, otthonát, reményét. Ezért Parajdért – Könnyek a vízben címmel egy nagy nemzeti adománygyűjtő koncertet hívunk életre, hogy a bajba jutott nemzettársainknak segítsünk. Akik láthatták a csodás sóbányát azért, akik pedig nem láthatták, azért állnak megrendülve a történtek előtt.

Kérem, hogy minden igaz szívű magyar ember, zenész, művész csatlakozzon, hogy közösen segítsünk. A magyar zene erejével kívánunk fejet hajtani a veszteség előtt, és egyúttal hangot akarunk adni a reménynek és az összefogásnak. A koncert teljes bevételét felajánljuk a parajdi károsultaknak és a sóbánya ügyének. Amikor bajban van a nemzet egy része, akkor az egész nemzet egyként mozdul, és a közös felelősségből születik meg a remény. Fogjunk össze és együtt mutassuk meg, hogy a nehéz időkben mit jelent a nemzeti összefogás ereje!

Helyszínnel és a jótékonysági koncert részleteivel hamarosan jelentkezünk.

Nyerges Attila

Fontos számunkra, hogy minden honfitársunk, így a siketek, nagyothallók, vakok és gyengénlátók is részt vehessenek a társadalmi párbeszédben. Nem hagyjuk ki a…

A Patrióták Európa-szerte megerősödtek, és ez még csak a kezdet!

Már több, mint 1,6 millió ember küldte vissza a VOKS 2025 szavazólapot. Fontos, hogy minél többen mondjuk el a véleményünket Ukrajna uniós tagságáról, hiszen ez egy mindannyiunk életét és egész Európa…

Washingtonban Stephen Schneiderrel, az AIPAC nemzetközi igazgatójával folytattunk megbeszélést.

A magyar kormány zéró toleranciát hirdetett az antiszemitizmussal szemben, és teljes mértékben…

Fontos feladat, hogy hazánk az általa felhasznált energia minél nagyobb részét maga tudja előállítani. Paks II. jelenti a garanciát arra, hogy továbbra is a magyar családok fizessék hosszú távon is a…

Nyárindító Polgári Piknik

Polgári közösségben beszélgettem Szombathelyen Vámos Zoltánfőispánnal a politikusok feladatáról, az Európai Unió eredeti céljáról és mostani állapotáról, megegyezésről és…

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média