Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz egykori vezérkari főnök - aki a felmentése miatt mára a Tiszához igazolt - a hivatalos magyar álláspont helyett ukránbarát álláspontot képviselt a NATO katonai tanácskozásain, emellett felszólalásait a “Slava Ukraini” (“Dicsőség Ukrajnának!”) felkiáltással zárta.Ruszin-Szendi egy korábbi hangfelvételen azzal is kérkedett, hogy megvannak még neki a fontos ukrán kapcsolatok, így fogalmazott: “hogy ha odakerülünk, akkor lesznek telefonszámok, lesznek telefonszámok, én sokszor elmondtam, hogy a volt ukrán vezérkarfőnökkel találkoztam vezérkarfőnökként a legtöbbet. (…) Ha nagyon akarjuk, ezeket a telefonszámokat fel lehet éleszteni majd, ha odakerülünk”.

Szintén tegnap a Tisza Párt elnöke rátámadt a haderő-fejlesztésére, számonkérve a honvédelmi minisztert és hamis vádakkal hergelte a közvéleményt. (Milyen érdekes az is, hogy a Tisza Párt támogatói között végzett aláírásgyűjtés eredményhirdetésére többségbe kerültek az Ukrajna gyorsított EU-csatlakozását támogatók. Lehet, hogy már az is a művelet része volt?)

Ezt követően a mai napon az ukrán titkosszolgálatok széleskörű lejárató hadjáratot indítanak Magyarország ellen.

Magyar Péter az ukránok oldalára állt, nem a magyarokéra - Kocsis Máté.

Összevont poszt

Épül az ország” album

Átadtuk a felújított Tihanyi Bencés Apátság épületegyüttesét.

Tovább építjük az országot, és nem engedjük, hogy a magyarok pénzét Ukrajnába küldjék! VOKS2025

Átadtuk a felújított Tihanyi Bencés Apátság épületegyüttesét.

Tovább építjük az országot, és nem engedjük, hogy a magyarok pénzét Ukrajnába küldjék! VOKS2025

Brüsszel milliárdokkal eteti a Soros-hálózatot, miközben Magyarországot bünteti!

👉 Miközben hazánkat politikai alapon megfosztják a neki jogosan járó uniós forrásoktól, Brüsszel rekordösszegeket – 17…

“Hiába, a kommunisták nem ismernek se Istent, se embert, se alapítólevelet. Nem volt ez olyan régen, jó, ha észben tartjuk. A Tihanyi-félsziget már ezer évvel ezelőtt kelet és nyugat békés és…

VOKS 2025

A kormány szavazást kezdeményezett Ukrajna EU-s tagságáról. A kérdésben nem Brüsszel vagy hazai ügynökei döntenek, hanem csakis a magyar emberek. ☝️

A mai országjáró fórumunkon Vitályos…

Egyeztetés a Horgász Egyesületek vezetőivel 🤝 – Nagy tetteket csak közös összefogással tudunk létrehozni.

A mai találkozón ismét bebizonyosodott, hogy a közös együttműködés 🤝 mindig előremutató. A…

Kimlén 51 millió Ft uniós támogatásból sikerült korszerűsíteni a helyi iskolát.
A Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola energetikai korszerűsítése nem csupán egy épület felújítását jelenti, hanem egy…

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média