“Hiába, a kommunisták nem ismernek se Istent, se embert, se alapítólevelet. Nem volt ez olyan régen, jó, ha észben tartjuk. A Tihanyi-félsziget már ezer évvel ezelőtt kelet és nyugat békés és gyümölcsöző találkozóhelyévé vált. A templom alapító I. András hitvesével, Anasztáziával, keleti papok is érkeztek e szent dombok közé, ahol a nyugati bencés szerzetesekkel együtt éltek, dolgoztak, imádkoztak, térítettek. Jó volna, ha Európa mai szétválasztó, háborút szító, szankciókkal dobálózó urai vigyázó szemeiket Tihanyra vetnék.” Orbán Viktor

A felújított Tihanyi Bencés Apátság és a Szent Kristóf Zarándokház átadó ünnepsége.

VOKS 2025

A kormány szavazást kezdeményezett Ukrajna EU-s tagságáról. A kérdésben nem Brüsszel vagy hazai ügynökei döntenek, hanem csakis a magyar emberek. ☝️

A mai országjáró fórumunkon Vitályos…

Egyeztetés a Horgász Egyesületek vezetőivel 🤝 – Nagy tetteket csak közös összefogással tudunk létrehozni.

A mai találkozón ismét bebizonyosodott, hogy a közös együttműködés 🤝 mindig előremutató. A…

Kimlén 51 millió Ft uniós támogatásból sikerült korszerűsíteni a helyi iskolát.
A Kimlei Nemzetiségi Általános Iskola energetikai korszerűsítése nem csupán egy épület felújítását jelenti, hanem egy…

Ma délelőtt nyilvánvalóvá vált, hogy az ukrán titkosszolgálat (SZBU) összejátszik a Tisza Párttal.
👉 Csütörtökön napvilágot látott egy honvédségi jelentés, melyből kiderült, Ruszin-Szendi Romulusz…

-Orbán Viktor-
A hadsereget nem szabad összekeverni az Üdvhadsereggel!
A békéhez erő kell.
Nekünk nem egyenruhás munkavállalók, hanem harcosok kellenek.

Ha a németek azt gondolják, hogy nekik jó lesz a migránsokkal együtt élniük, lelkük rajta. Szerintünk ez egy kicsit kockázatos. Visszacsinálni pedig nem lehet! - figyelmeztetett Orbán Viktor a…

A magyar felsőoktatás kiválósága nemzeti érdek

A Sándor-palotában 7️⃣6️⃣ egyetemi tanár vette át ünnepélyes keretek közt kinevezését.

Jó munkát és sok sikert kívánok!

Állítsd be, hogy kiket követsz (országos politika, közélet, helyi erők és média)! Beállítom

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média