Új elnököt és elnökséget választott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Megtisztelő, hogy a kormányzatban először hozzánk látogatott el a teljes csapat, egyetértettünk abban, hogy a Külgazdasági és…
Ez egy történelmi léptékű megállapodás, mert egy európai összefüggésbe is odahelyezve a minimálbért, hogy így fogalmazzak, ami méltó hozzánk.
Valahogy Magyarországnak itt kell elhelyezkednie, Magyarországnak a középmezőny élén kell állnia, ahol az elől lévők még beláthatók, tehát az üldözőboly élén kell lennünk, azzal az eséllyel, hogy a legjobbakat is utol tudjuk majd érni.
Ez a bérszínvonal oda helyez bennünket, ahol ez a cél, ez a vágy nem irreális. Azt is mondhatom, hogy soha nem látott mértékű minimálbér emelés történik - jelentette ki Orbán Viktor.
Új elnököt és elnökséget választott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Megtisztelő, hogy a kormányzatban először hozzánk látogatott el a teljes csapat, egyetértettünk abban, hogy a Külgazdasági és…
Sűrű reggel a mai
️
A mai napon aláírásra került a következő három esztendőre vonatkozó bérmegállapodás, amely stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít a gazdasági élet szereplői számára.
Emellett…
👏Gratulálok az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) történelmi győzelméhez a stájerországi tartományi választáson. Az emberek a változásra szavaztak, végre meg kellene hallani az akaratukat Bécsben,…
Folytatódik a béremelés
️
2025-ben 30 százalékkal,
2026-ban 12 százalékkal,
2027-ben 10 százalékkal
emeljük a vízügyi dolgozók bérét
.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékezünk.
A tegnapi államelnök-választáson az erdélyi magyarok erőt mutattak, a józan ész hangját felerősítették. Gratulálok Kelemen Hunornak és az RMDSZ csaptának!
A neheze viszont még hátravan, mától…
A Puskás Múzeum megnyitóján.
A Tisza Párt szerint a magyarok véleményét le kell húzni a wc-n!
Ez a Magyar Péter által vezetett szervezet véleménye a nemzeti konzultációról.
Figyelem
️
Megjelent a Kőrösi Csoma Sándor Program új felhívása
️
Ezúttal a déli félteke országaiba várjuk azoknak a 18. életévüket betöltött magyar állampolgároknak a jelentkezését, akik úgy érzik,…
Az Ország Háza és az ország fája.