Sűrű reggel a mai
️
A mai napon aláírásra került a következő három esztendőre vonatkozó bérmegállapodás, amely stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít a gazdasági élet szereplői számára.
Emellett…
Új elnököt és elnökséget választott a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara.
Megtisztelő, hogy a kormányzatban először hozzánk látogatott el a teljes csapat, egyetértettünk abban, hogy a Külgazdasági és Külügyminisztérium és az MKIK együttműködése fontos erőforrása lehet az elkövetkező évek magyar gazdasági növekedésének.
A Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával való együttműködésünk segíteni fog abban, hogy a külgazdasági területen elért sikerek minél nagyobb mértékben és minél szélesebb körben közvetlenül érezhetők legyenek a gazdaság magyar szereplői számára is.
Szorosan együtt fogunk működni annak érdekében, hogy a hazánkba érkező nemzetközi vállalatok beruházásai minél több magyar vállalkozás számára megnyissák a beszállítói lehetőségeket. Emellett közösen fogunk dolgozni annak érdekében is, hogy az exportképes magyar vállalkozások minél több külső piacra eljussanak, ottani megjelenésükhöz és sikeres működésükhöz pedig megfelelő támogatást kapjanak.
Sűrű reggel a mai
️
A mai napon aláírásra került a következő három esztendőre vonatkozó bérmegállapodás, amely stabilitást és kiszámíthatóságot biztosít a gazdasági élet szereplői számára.
Emellett…
👏Gratulálok az Osztrák Szabadságpárt (FPÖ) történelmi győzelméhez a stájerországi tartományi választáson. Az emberek a változásra szavaztak, végre meg kellene hallani az akaratukat Bécsben,…
Folytatódik a béremelés
️
2025-ben 30 százalékkal,
2026-ban 12 százalékkal,
2027-ben 10 százalékkal
emeljük a vízügyi dolgozók bérét
.
A Szovjetunióba hurcolt magyar politikai rabokra és kényszermunkásokra emlékezünk.
A tegnapi államelnök-választáson az erdélyi magyarok erőt mutattak, a józan ész hangját felerősítették. Gratulálok Kelemen Hunornak és az RMDSZ csaptának!
A neheze viszont még hátravan, mától…
A Puskás Múzeum megnyitóján.
A Tisza Párt szerint a magyarok véleményét le kell húzni a wc-n!
Ez a Magyar Péter által vezetett szervezet véleménye a nemzeti konzultációról.
Figyelem
️
Megjelent a Kőrösi Csoma Sándor Program új felhívása
️
Ezúttal a déli félteke országaiba várjuk azoknak a 18. életévüket betöltött magyar állampolgároknak a jelentkezését, akik úgy érzik,…
Az Ország Háza és az ország fája.
A magyar külpolitika egyik legfontosabb szabálya.