Mindenkit szeretettel várunk a Békemenetre október 23-án. Hallgassuk meg közösen Orbán Viktor miniszterelnök úr ünnepi beszédét! 
Kovács Zoltán Hajdúhadházon, a Fidesz országjárásán:
„Nem engedhetjük meg, hogy a múlt erői visszatérjenek. Nemcsak azért, ami 2006-ban történt, hanem azért is, mert 2010 óta tagadják mindazt, amit végeztünk.
Teljesen nyilvánvaló, hogy eltörölnének minden vívmányt, minden eredményt, amit az elmúlt 12 évben közösen értünk el.”
Mindenkit szeretettel várunk a Békemenetre október 23-án. Hallgassuk meg közösen Orbán Viktor miniszterelnök úr ünnepi beszédét! 
️ Japánban már rég felkelt a nap, így érkeznek a hírek. Például, hogy ritka és nagyhatalmú megbízást kapott Takayuki Kobayashi: #Japánújonnan létrehozott minisztériumának gazdaságbiztonsá…
️ A Puskás, a musical előadásán én játszhattam az angol intéző nyúlfarknyi szerepét. Méghozzá rendhagyó módon #magyarjelnyelven! 🤟
🙏 Köszönöm Szabó László producernek és Szente Vajkrendezőnek, hogy…
Kormánytámogatásból újul meg a Király kápolnához vezető út Cirákon.
Hajrá Rábaköz és Sokoróalja! 


Most váltson napelemre: december 6-tól indul a családok új energetikai pályázata.
Bővebb információ: https://napelem.palyazat.gov.hu/
Most váltson…
👉 👉 👉 Újabb nyertes pályázókat köszönthetünk a Magyar Falu Program keretében!
Választókerületem 12 települése nyert, közel 84 millió forint értékben. 
🤝Örülök az újabb közös sikereknek!
Szívből…
Mai úticél: München 
Napló/1403: Pénteken este Feldman Zsolt államtitkár úr előadásával nyitottuk meg a Tanyakollégiumot, amelynek keretében immár harmadik alkalommal mérjük föl a Duna-Tisza közi tanyavilágot. A cél most…
Munka, otthon, család. Az elmúlt 10 évben sokat lépett előre Magyarország ezekben a kérdésekben, van tehát mit veszítenünk, ha a baloldal jut hatalomra.