️ A Puskás, a musical előadásán én játszhattam az angol intéző nyúlfarknyi szerepét. Méghozzá rendhagyó módon #magyarjelnyelven! 🤟
🙏 Köszönöm Szabó László producernek és Szente Vajkrendezőnek, hogy…
️ Japánban már rég felkelt a nap, így érkeznek a hírek. Például, hogy ritka és nagyhatalmú megbízást kapott Takayuki Kobayashi: #Japán újonnan létrehozott minisztériumának gazdaságbiztonsági (economic security) miniszterévé nevezték ki.
Miért érdekes ez?
A Harvard Kennedy Schoolon végzett, 46 éves Kobayashi miniszterként mandátumot kapott arra, hogy a chipektől a ritkaföldfémekig és a kiberbiztonságig terjedő gazdaságbiztonsági kérdésekben beavatkozzon.
️ Magyarországon 2010 óta törekszünk arra, hogy helyrehozzuk mindazt, amit az azt megelőző baloldali kormányok eltékozoltak. Az Innovációs és Technológiai Minisztériumban is azon dolgozunk, hogy azonosítsuk és támogassuk mindazon szektorokat és technológiákat, amiben hagyományosan erősek vagyunk vagy a világ élvonalába kerülhetünk vagy alapvetően szükséges az ország ellátásbiztonságához.
Ezért dolgoztunk a válság alatt azon, hogy az egészségügyi védekezéshez szükséges eszközökből a kézfertőtlenítőktől a lélegeztetőgépekig önellátóvá váljunk, hogy legyen nemzeti oltóanyaggyárunk, hogy újjáépítsük a védelmi iparunkat, hogy mindazt, amire az ország biztonságos működéséhez szükségünk van, lehetőség szerint itthon gyártsuk.
Kíváncsian figyelem, hogy az új tárca milyen kedvező változásokat hoz majd Japán életében.
#hajrámagyarország #hajrámagyarok #együttjobb #együttsikerülhet #smartpolitika #patrióta
️ A Puskás, a musical előadásán én játszhattam az angol intéző nyúlfarknyi szerepét. Méghozzá rendhagyó módon #magyarjelnyelven! 🤟
🙏 Köszönöm Szabó László producernek és Szente Vajkrendezőnek, hogy…
Kormánytámogatásból újul meg a Király kápolnához vezető út Cirákon.
Hajrá Rábaköz és Sokoróalja! 


Mai úticél: München 
🤦 A “Senki nem kiváncsi rá” Vadászati és Természeti Világkiállítás margójára itt egy kiváló cikk, ami a tegnapi Magyar Nemzetben jelent meg.
https://magyarnemzet.hu/belfold/2021/10/bravurosan-racafolt…
Napló/1403: Pénteken este Feldman Zsolt államtitkár úr előadásával nyitottuk meg a Tanyakollégiumot, amelynek keretében immár harmadik alkalommal mérjük föl a Duna-Tisza közi tanyavilágot. A cél most…
Munka, otthon, család. Az elmúlt 10 évben sokat lépett előre Magyarország ezekben a kérdésekben, van tehát mit veszítenünk, ha a baloldal jut hatalomra.
️A Keleti Nyitás stratégiájának egyik legfontosabb célkitűzése, hogy folyamatosan új exportpiacokat találjunk a magyar vállalatok számára.
Ez Tádzsikisztánban olyan jól sikerült, hogy mára a Richter…
️ Olyan időket élünk, amikor az uniós jogot és az uniós értékeket az uniós jog ellenében akarják álságosan védeni Brüsszelben.
Kiállunk a lengyel Alkotmánybíróság döntése mellett!
🤝🇵
3 nap múlva Békemenet! 
