Jövő év végén megkezdődik a vakcinagyártás a debreceni nemzeti oltóanyaggyárban.

Évente több mint húszmillió, különböző technológiával készülő vakcinát gyártanak majd az üzemben.

A fejlesztés hazai oltóanyagból teszi lehetővé a biztonságos ellátást, hatékony és gazdaságos védekezést biztosít majd az esetleges későbbi világjárványok, lokális járványok ellen, miközben munkahelyeket is teremt - jelentette ki Palkovics László.

Most, lassan 12 évvel a csúfos bukásuk után, ismét Gyurcsány Ferenc vezetésével ugyanazok az emberek akarják megszerezni a hatalmat, akik egyszer már tönkretették az országot.

Ők most úgy tesznek, úgy…

Mozgalmasan telt az augusztus, a nyár utolsó hónapjában a jó hangulatú rendezvények mellett számtalan fejlesztésnek is örülhettünk

A 2017-es budapesti úszó-világbajnokság hatalmas élmény volt. Három héten keresztül 2 milliárd ember nézte a szebbnél szebb helyszíneken rendezett versenyeket. Ez országimázs szempontból…

️ Kisboldogasszony ünnepéhez méltó búcsúi szentmisében és programokban volt része azoknak, akik ellátogattak Szilba, a kistatai templomhoz.

Gratulálok a Pákai testvéreknek, és mindazoknak, akik részt…

Ahogy régen, úgy vennék el most is a baloldali politikusok a családi pótlékod, a megtakarításaid és a 13. havi nyugdíjad.

Ne hagyjuk őket visszatérni!

Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!

🟢 A közlekedés zöldítésére azért kell kiemelt figyelmet fordítanunk, mert az ágazat az üvegházhatásúgáz-kibocsátás mintegy ötödéért felel.

Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb…

Átlépte a 6000 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszban lévő megtakarítások értéke.
️Ez azt is jelenti, hogy az államadósság egynegyede ma már a magyar emberek kezében van (egy évtizeddel…

Szép reggelt

7:30-tól kövessenek a Kossuth Rádió műsorán.

️ Téma: az ország nyolcadik Áldozatsegítő Központját adtuk át Szolnokon.

️Célunk, hogy a lehető legszélesebb körű védelmet biztosítsuk…

Az európai filmművészet haldoklik. A reményt, hogy ez még sincsen így, az olyan színészóriások tartották bennünk, mint Jean-Paul Belmondo.
Isten nyugosztalja!

Terjeszd a valóságot a közösségi médiában!
Klikkelj a Forrást nézem, kedvelem ott linkre, majd kedveld, oszd meg az eredeti posztot!

Országos politika

Közélet

Mémek

Helyi erők

Budapest
Bács-Kiskun vármegye
Baranya vármegye
Békés vármegye
Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye
Csongrád-Csanád vármegye
Fejér vármegye
Győr-Moson-Sopron vármegye
Hajdú-Bihar vármegye
Heves vármegye
Jász-Nagykun-Szolnok vármegye
Komárom-Esztergom vármegye
Nógrád vármegye
Pest vármegye
Somogy vármegye
Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye
Tolna vármegye
Vas vármegye
Veszprém vármegye
Zala vármegye

Média