Mozgalmasan telt az augusztus, a nyár utolsó hónapjában a jó hangulatú rendezvények mellett számtalan fejlesztésnek is örülhettünk
️
Most, lassan 12 évvel a csúfos bukásuk után, ismét Gyurcsány Ferenc vezetésével ugyanazok az emberek akarják megszerezni a hatalmat, akik egyszer már tönkretették az országot.
Ők most úgy tesznek, úgy oktatnak ki mindenkit mindenből, mintha mi sem történt volna az uralkodásuk alatt.
Ők nem a jövőt kínálják, hanem a kudarcos múltat - ezt pedig nem engedhetjük!
Stop, Gyurcsány! Stop, Karácsony!
/posztok.hu
A 2017-es budapesti úszó-világbajnokság hatalmas élmény volt. Három héten keresztül 2 milliárd ember nézte a szebbnél szebb helyszíneken rendezett versenyeket. Ez országimázs szempontból…

️ Kisboldogasszony ünnepéhez méltó búcsúi szentmisében és programokban volt része azoknak, akik ellátogattak Szilba, a kistatai templomhoz.
Gratulálok a Pákai testvéreknek, és mindazoknak, akik részt…

Az egymilliárd forintos keretösszegű pályázat legújabb…

Átlépte a 6000 milliárd forintot a Magyar Állampapír Pluszban lévő megtakarítások értéke.
️Ez azt is jelenti, hogy az államadósság egynegyede ma már a magyar emberek kezében van (egy évtizeddel…
️
7:30-tól kövessenek a Kossuth Rádió műsorán.
️ Téma: az ország nyolcadik Áldozatsegítő Központját adtuk át Szolnokon.
STOP Gyurcsány! 